Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. Olyan képtelenség, mint az volna, hogy a mérleg nyelve kibillenne akkor is, amikor valamelyik serpenyőjét nem terhelnék meg. Minden szeretet érdeken alapul - minden szerelem is, s minden házasság - egy vagy más szempontból - érdekházasság.

Kosztolányi Dezső
🤲 Elfogadás 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Igazából mindannyian ugyanarra a szeretetre vágyunk. Ha nem kapjuk meg, az csak egy dolog miatt lehet: mi sem merünk ekkora szeretetet adni. Feltétel nélkül, elvárások nélkül, úgy, hogy a másik azt kezd vele, amit akar, mert igazából nálunk van bőven elég. Ezt kitanulni még mindig mûvészet, és csak keveseknek sikerül, hiszen olyan jó félúton lehuppanni a földre, és azt mondani, hogy na jó, akkor én szeretlek, és szeress te is. Pedig valójában ez nem erről szól. Szeretsz és szeretve vagy. Szeretetet adsz, és szeretetet kapsz vissza. Jön magától. Nincs benne görcsösség és birtoklási vágy. Hiszen igen, utóbbi öl meg minden kapcsolatot. Oravecz Nóra
  2. Az érdek nélküli szeretet lehet feltétel nélküli. A szerepek, a maszkok nem tudják szeretni egymást. Csak azt szeretheted, akit ismersz, és csak azt ismerheted igazán, akit szeretsz. Akitől félsz, az nem szeret igazán, ha szeretne, akkor nem félnél tőle. A szeretet és a bizalom egy tőről fakad. Feldmár András
  3. A szerelem kölcsönös elfogadás, áldozat és elkötelezettség. Ha nincs meg bennünk rá a szándék és az eltökéltség, akkor nincs szerelem sem.
  4. Nincs a világon olyan szeretet, amely teljességgel érdek nélkül való. Akármilyen keveset, de várunk valamit viszonzásul azért, amit adunk. Francois Mauriac
  5. Az emberek folyton hangoztatják, hogy az igaz szeretet feltétel nélküli, pedig nem az. És még ha nincs is feltételekhez kötve, akkor sincs soha ingyen. Mindig kapcsolódik hozzá valami elvárás. Mindenki akar valamit a szeretetéért cserébe. Akik szeretnek minket, azt akarják, hogy legyünk boldogok, meg minden, ez viszont automatikusan minket tesz felelőssé az ő boldogságukért, mert csak akkor boldogok, ha mi is azok vagyunk. Annak kell lennünk, akinek a szeretteink hisznek minket, és úgy kell éreznünk magunkat, ahogy szerintük kéne. Elvégre szeretnek minket, és ha nem tudjuk megadni nekik, amit akarnak, szarul érzik magukat, ettől mi is szarul érezzük magunkat, és végül mindenki szarul érzi magát.
  6. A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, melyekkel szerelmet lehetne szítani. Muráti Lili
  7. A szeretet nem azt jelenti, hogy magunknak kedvezünk, hanem azt, hogy mások kedvéért teszünk valamit. A legtöbben nap mint nap sok mindent megteszünk, ami nem jön "természetesen" számunkra. (...) Így van ez a szeretettel is. Ha szeretni akarjuk a házastársunkat, ezt az Õ szeretet-nyelvén kell kifejeznünk, akár természetesen jön ez számunkra, akár nem. Ez pusztán a döntésünkön múlik, nincs hozzá szükség melengető érzelmekre. Be akarjuk tölteni érzelmi szükségleteit, ezért az ő nyelvén kezdünk beszélni. Ugyanakkor az is igaz, hogy tele szeretet-tankkal társunk valószínûleg viszonozni fogja szeretetünket, s kedvünkért ő is megtanulja a mi szeretetnyelvünket. A szeretet választás dolga. Akár ma is dönthetünk mellette. Gary Chapman
  8. - A szerelmet (...) mindenre képesnek tartja? - Nincs előtte lehetetlenség. - Áldozatra is képes? - Nincs áldozat, amelyre ne volna képes. (...) - Ha ön szeret engem, ha miattam a lehetetlenségre is képes, feleljen erre a kérdésemre: meg tudná-e értem hozni azt az áldozatot, hogy - lemondana rólam? - Igaza van, (...) ez az egyetlen áldozat, amit még a szerelem sem képes meghozni. Szini Gyula
  9. A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi. Szepes Mária
  10. Az emberek nem tudják megérteni, hogy lehet valakit szeretni, aki pedig nem érdemli meg. (...) Csak hát az a helyzet, hogy a szerelemben nincs értenivaló, úgy van, és kész, nem lehet ellene tenni. A szerelemben nincs számolgatás. Émile Ajar
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat