Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt várni, hogy egyszer annyira meggyógyuljunk, hogy aztán soha többé ne törjenek elő a nehéz érzéseink, olyan, mintha azt várnánk, hogy ha most az egyszer igazán alaposan megfürdünk, akkor soha többé nem válunk majd koszossá.

Csirmaz Luca
🎖️ Katonatiszt 👔 Vezetői idézetek
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem azt kívánjuk (...), hogy esendőnek ítéljenek bennünket. Csak azt akarjuk, hogy sajnáljanak minket, és megerősítsenek az utunkon. Lényegében tehát azt szeretnénk, ha nem volnánk többé bûnösök, de erőlködnünk se kéne, hogy megtisztítsuk magunkat. Nincs bennünk sem elég cinizmus, sem pedig elegendő erény. Albert Camus
  2. Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.
  3. Ha vágyunk valamire, őszintén, szívből reméljük, és higgyük, hogy valóra válhat. Fontos a türelem is, ne adjuk fel, ha nem azonnal jön létre, amit szeretnénk.
  4. Ha úgyszólván nem szomjúhoznánk szüntelen a boldogságot, a kellemes érzéseket, az elismerést, a gyengédséget, nem lennénk oly gyakran szomorúak, midőn mindez hiányzik. És aki többé mit sem kíván, az soha nem is lenne többé szomorú. Csak a szomjat kell elnyomni, és elnyomódik a fájdalom is. Ernst Hans Gombrich
  5. Úgy engedj el, hogy nem sebzel mélyen. Úgy engedj el, ne fájjon visszanéznem. Úgy váljunk el, hogy más válasz nincsen. Úgy engedj el, hited ne lássam térden, s mindig a hősöm leszel. Janicsák Veca
  6. Azt akarom, hogy érintetlenül maradjon meg bennem azoknak a helyeknek az emléke, amelyeket az idő megédesített és megtisztított minden fájdalomtól. És nem is lesz baj, ha egy napon az emlékezet elveszti azokat a képeket is, és hagyja, hogy feloldódjanak a feledésben. (...) Ha soha semmit sem felejthetnénk el, az elviselhetetlen volna.
  7. Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a bosszúvágyunkat, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Mások viszont egyáltalán nem változnak, mindig mások maradnak, mint amilyennek gondoltuk őket.
  8. Bárcsak sosem lenne időnk megcsalni egymást! Bárcsak sosem venne erőt rajtunk az unalom, sem a hazugság, sem a kétségbeesés! Bárcsak soha ne alacsonyítana le a megszokás, lassan, komótosan, mint a boldog párokat! Bárcsak mindig lenne bátorságunk az újrakezdéshez!
  9. A fájdalom először olyan, akár a ránk zuhanó hegy. Összelapít. Aztán - csak ki kell várni - és egy napon porszemmé zsugorodik. (...) Előbb-utóbb minden baj elrendeződik. Csak éppen addig nem szabad és nem érdemes belehalni. Vihar Béla
  10. Könnyû úgy reménykedni, hogy meg sem fordul a fejedben a reménytelenség érzése. A remény azt jelenti, akkor bízunk akár a lehetetlenben, akár a csodában, amikor bizonytalan a holnapunk. Nagy Bandó András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat