Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bár csak képes lett volna határozott ultimátumot adni neki. Õ vagy én! De mint mindig, most is józanul reagált. (...) Eltûrte a viszonyukat, mint valami ideiglenes árat azért, hogy ne veszítse el, abban a reményben, hogy majd észhez tér. Kínjait megkétszerezte a tudat, hogy mindez semmiért volt.

👨 Férfiak 🌍 Környezettudatosság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem tudtunk egymásnak mit mondani. Úgy éreztem, mintha kettőnk között mindennek vége lenne, s mintha ő is úgy érezné, mintha mindennek vége lenne kettőnk között. Ettől azonban oly erős lett a feszültség; nem lehetett vége. Nádas Péter
  2. És akkor azt mondtad, vége. Bár voltak baljós előjelek, de engem, talán, mert nem volt megfelelő az időpont, talán, mert nem volt illő az alkalom, váratlanul ért, és egyszerûen nem tudtam mit kezdeni vele. Méltósággal mondtad, és arra kértél, fogadjam el én is méltósággal, mert nem lehet rajta változtatni, meg nem is volna érdemes. De én nem tudtam elfogadni. (...) Annyira lekötötte a figyelmemet az igyekezet, hogy nem vettem észre: amit én veszteségnek vélek, az neked már nyereség. De amikor észrevettem, hogy az, és nem részegedsz meg tőle, hanem józan maradsz, és együttérzőn próbálod, ha nem is megszüntetni - mert megszüntetni nem szüntetheted meg -, legalább enyhíteni a fájdalmat, akkor észhez tértem, és attól kezdve hagytam, hogy segíts. Noha tudtam, ez a segítség már nem nekem szól, akinek még az vagy, aki voltál, hanem egy idegennek, aki már nem az neked, aki volt, de akivel együtt kell majd élnem, hogy te is ugyanolyan idegen légy nekem, és úgy gondoljak rád, mint valakire, aki volt, de már nincsen. Oravecz Imre
  3. Mélyen, belül érezte, ahogy elszakad, kettétörik benne valami. A búcsúszót már régen kimondta, és azt akarta hinni, hogy helyesen cselekedett. (...) Furcsán üresnek érezte magát. Mert egy dolog tudni azt, hogy az (...) érzelmei semmit nem változtak, de nyíltan szembesülni a ténnyel, hogy érzései a jövőben sem fognak változni - az már teljesen más. Nicholas Sparks
  4. A nevét akarta kiáltani, haza akarta hívni őt, majd` megszakadt a szíve, ahogy belegondolt, milyen évek várnak rá, és azon tûnődött, vajon mire jó a szerelem, ha ez a vége, ha csak tíz másodpercig is így érez az ember. Stephen King
  5. Elborították az érzelmek. Pánik és szomorúság egyszerre. Vissza akart menni. Vissza a kezdetekhez..., hogy visszacsinálja, semmissé tegye, ami történt. Akkoriban a lelkéért cserébe nagyon vonzónak tûntek a felajánlott előnyök. Valójában csak a pokolnak egy bizonyos formája volt. J. R. Ward
  6. Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (...) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat. Honoré de Balzac
  7. Sehogy sem tudta szétszedni az érzelmeit. Volt bennük aggodalom, lelkiismeret-furdalás, szemrehányás és elszántság, jókora elszántság. Túl hirtelen nyilalltak egymáson keresztül ahhoz, hogy megállítsa őket, rendet teremtsen köztük. Palotai Boris
  8. Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
  9. Végtelenül, kimondhatatlanul, halálosan szeretném magát még egyszer látni egypár pillanatra. Okát sem tudnám megmondani, miért - mondanivalóm nincs semmi, csak egyszerûen látni óhajtanám egy-két percig, és menni tovább újból. Talán nyugodtabban mennék... Brüll Adél
  10. A szerelem személyt cserélt. Eddig is vaktában választott, ezúttal sem tett másként. Õt nem érdekli, ha tiltakozom, ha nem akarom, hogy megismétlődjék a korábbi veszteség. Mint valami tömény idegbaj (...), nekem ugrott, és levitt kétvállra. Vavyan Fable
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat