A nevét akarta kiáltani, haza akarta hívni őt, majd` megszakadt a szíve, ahogy belegondolt, milyen évek várnak rá, és azon tûnődött, vajon mire jó a szerelem, ha ez a vége, ha csak tíz másodpercig is így érez az ember.

Kapcsolódó idézetek

1. Te, nem tudom, mit éreztél ma este, az én szívem majdnem beleszakadt, mert mindenütt a két szemed kereste, de hiába, árva maradt. (...) Csak néhány perc, és éjfélt üt az óra, elindulok lassan hazafelé, és félve várom, mit hoz majd a holnap, míg elalszom hajnal felé. Máté Péter
2. Bár csak képes lett volna határozott ultimátumot adni neki. Õ vagy én! De mint mindig, most is józanul reagált. (...) Eltûrte a viszonyukat, mint valami ideiglenes árat azért, hogy ne veszítse el, abban a reményben, hogy majd észhez tér. Kínjait megkétszerezte a tudat, hogy mindez semmiért volt.
3. Vágy, vágy... de mit ér, ha a szív csak eped, csak eped, s elfutnak az évek, a leggyönyörûbbek! Szeretni - de kit? Kis időre szeretni mit ér? Örökre pedig lehetetlen. Mihail Jurjevics Lermontov
4. Nem tudta se önmagát, se másokat szeretni. Szívét börtönként élte meg... ki akart törni belőle... szeretni akart... azt akarta, hogy szeressék... és ezért fölrobbantotta szívének falait... nem tudta, persze, hogy ebbe bele is halhat... az utolsó pillanatban döbbent rá, amikor már késő volt. Müller Péter
5. Képtelenség, hogy minden egyes percet az első másodperctől a hatvanadikig végigérzek, és mindegyikbe beleférnek ugyanazok a fájdalmak. Hol van, mér nem hív, hívhatna, üzenhetne, megpróbálja, nem tudja, nem akarja, megkönnyebbült, vissza se jön. Sándor Erzsi
6. Alig emlékszem erre a szerelemre! - vetette oda kihívóan a szívének, nyugtalanul várva válaszát, de szíve meg sem remegett, nem dobogott hevesebben, nem emésztette a vágy, csak előtûnt ama szörnyû pillanatok emlékezete. Wladyslaw Stanislaw Reymont
7. Annyi szomorúság, tanácstalanság, igen, kétségbeesés volt arcában, hogy meg kellett állnom, vissza kellett néznem. Néztem, és azt hittem, megszakad a szívem. Talán soha nem szerettem úgy, mint ebben a pillanatban. Márai Sándor
8. De aztán fordul az idő, egy év, vagy három év, vagy két hét - megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak, nincs órával vagy naptárral mérhető ideje?... - s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszívják egymás életkedvét és életerőit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Márai Sándor
9. A lány szomorúan nézett a királyra. Szerette volna megölelni, szeretett volna elbúcsúzni tőle, de túlságosan is nyilvánvaló lett volna, hogy kettejük között több van, mint felszínes ismeretség. A férfi is borzalmasan érezte magát, de nem tehetett mást, mint hogy búcsút intsen az angyallánynak és vele együtt a szíve egy jókora darabjának. A. O. Esther
10. Nem tudja, miért oly szomorú, csak érzi, (...) és vágyakozik zaj, élet, emberek után. Csak rájuk szeretne nevetni, jó estét kívánni, csak a kezüket vágynék megrázni. Csak egy hangot kívánna hallani. Csak legalább a saját hangját hallaná, amint valakihez szól... Kosztolányi Dezső