Ugrás a tartalomra
Bár nagy a kísértés az állandó siránkozásra, az átlagember számára a világ ma is, még a recesszió idején is legalább olyan jó hely, mint bármikor ezelőtt. Hogy gazdagabb, egészségesebb és kellemesebb is, az inkább a kereskedelem miatt, mint ellenére van így.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek állandóan valami boldogságot, valami érdekeset várnak, valamilyen örömről, eseményről ábrándoznak. Ezért vonzó az utazás is. Azután a szabadság, a távolság... az újszerûség, amely mindig ünnepi, fokozza az életörömöt, márpedig mind erre vágyunk, ezt keressük, minden erős érzésben.
Ivan Alekszejevics Bunyin
-
Jó, ha van valami, amibe mégis bízik az ember. Hiszen nem azért, mintha az segítene rajta. De mégis csak más az érzés. Nyugodtabbá teszi az embert.
-
Egy jól mûködő világ olyan, hogy elég ránézni, és az ember úgy érzi, jobban alszik. Az egy olyan világ, ahol engedékenyebb magával az ember, megbocsátja mások bûneit, és saját magának is megbocsát.
Kim Stanley Robinson
-
Bár globális lett a gazdaság, a feltételek mégsem teljesen azonosak a világ minden pontján. Mindig maradnak különbségek, és ezek mozgatják az üzletet.
-
Másutt lenni jó, más világokat, más életeket megismerni, bennük részt venni vonzó, az ember valahogy tágasabban érzi magát, szelleme nyitottabb, lelke nyugodtabb, teste könnyebb lesz. Aztán persze hazamenni is jó (és majd újra elmenni is).
Lángh Júlia
-
Amióta világ a világ, ez a helyzet: a fejlődés, a haladás, a miértek mindig is csak keveseket érdekeltek. A legtöbb ember egyszerûen csak élni akart, szórakozni, kikapcsolódni, enni, inni, szexelni, jól érezni magát.
Brandon Hackett
-
Ha az embernek túlságosan jól megy a sora, és jól érzi magát, szeretné, ha még jobb volna. Az emberiség átka lett, hogy sohasem lehet teljesen elégedett, és mindig a még tökéletesebb boldogságot hajszolja.
B. Traven
-
Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Az ember mindig az ismerőset keresi, az ismerősbe vágyik vissza, az adja neki a komfortot. A komfortos, az ismerős nem biztos, hogy jó neki, de akkor is azt keresi. Amikor ilyen gyorsan változik a világ, akkor az embert megijeszti az, hogy elveszíti az ismerős dolgokat, és ez az ijedtség, félelem, szorongás nagyon sok negatív érzelmet szül, és nem felejtetlenül segíti az egymás megértése felé való törekvést.
D. Tóth Kriszta
-
Az emberek mindig azt mondják: "Mitől vagy olyan depressziós? Bármit megvehetsz, amit csak akarsz." Mindenkinek azt kívánom a világon, hogy legyen gazdag, így majd megtudják, hogy a pénz nem minden.
DeMar DeRozan