Ugrás a tartalomra
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.
Kapcsolódó idézetek
-
Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tûz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.
Ady Endre
-
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Szabó Lőrinc
-
Gyûlöllek, mar a védtelen harag,
elfordulok, hogy meg ne lássalak,
félek, fagyok, borzongok, engedek,
fogam megkoccan, nehogy kérjelek:
szeress, ölelj, megöl a szomjúság,
kezdődjön újra bennünk a világ,
az ősi ködben két felhőgomoly
egymás felé húz, borulj rám, omolj,
összecsapásunk villám, néma csók,
csak te! csak én! borulók, lázadók,
belőlünk szülessen a csóvás fény,
mindenben te és mindig újra én!
Hajnal Anna
-
Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szoritásod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.
Pilinszky János
-
Szeretjük egymást, kimondhatatlanul. Tudjuk, hogy ami másnak nagy pillanat, az nekünk megmosolyogni való csacskaság. Mert mi itt vagyunk egymásnak örökre.
Péterfy-Novák Éva
-
Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál. És úgy nézz a társadra, a barátodra, még a gyerekedre is, mintha utoljára látnád. És akkor a szíveddel látod - nem a kisbetûs, vacak, szürke hétköznapot, hanem a Nagybetûs Csodálatos Életet.
Müller Péter
-
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.
Ady Endre
-
Nincs mit tennem, téged szeretlek, tőled kérdezem naponta megválaszolhatatlan életünket, kérdezem a szemedtől, a szádtól, soha véget nem érő öleléseinktől. És te félelmeimre félelmeidet feleled, szorongásaimra szorongásaidat, és mondataink félig kimondva meghalnak a levegőben.
-
Egyikünk sem boldog
de egyikünknek sincs mehetnékje
újra meg újra összetörjük hát egymást
és elnevezzük szerelemnek.
Rupi Kaur
-
Nagy vágy-kötelek elszakadnak,
Ébrednek oktalan szerelmek
S karunkon a régi örömök
Lesznek bús, utálatos terhek.
Ady Endre