Becsüljük a férjünket, legyünk jó, engedelmes feleségek! Milyen ósdi felfogás! (...) Hát hogyan képzelik el az életünket? Eladnak, mint valami szemrevaló jószágot a vásáron, aztán legyünk jó, engedelmes ki állatkák?

Kapcsolódó idézetek

1. A házasságnál jobb intézmény egyelőre még nincs (...), holott a vele járó sok nyomorúság égőn kívánja gyors átszervezését, még inkább a teljes újraköltését. Valami újszerûbb, mindenesetre boldogítóbb megoldást kellene végre kitalálni. (...) "Megbízhatom egy emberben annyira, hogy odaadjam neki az életemet?" Való igaz, (...) józan gondolkodású ember a nehezen megszerzett kocsiját sem adja oda egy másiknak, de az életét, amiért mérhetetlenül többet áldozott, azt kínálja, árulja (...)? Jó házasság, vagyis olyan, amelyikben mindkét ember megtalálja számítását, alig akad, mindenesetre olyan elenyésző számban létezik csak, hogy nem mentheti meg az elavult intézményt.
2. Sok házasember úgy gondolja, hogy elvétette házasságát, hiszen a házasfelek csak "elviselik" egymást. Ha boldog családi életet akarnak élni a hitvestársak, arra kell törekedniük, hogy elfogadják a másikat olyannak, amilyen, amilyennek idők folyamán megismerték, hogy abbahagyják a kölcsönös vádaskodást, hogy felülemelkedjenek a látszólagos kudarcon.
3. Társadalmunkat méltán nevezik eldobható társadalomnak. Élelmiszereinket tetszetős csomagolásban vásároljuk meg, amit aztán azonnal a szemétbe dobunk. Az autókat és a háztartási eszközöket is úgy tervezik, hogy hamar elavuljanak. A bútorokat nem azért adjuk jótékonysági intézményeknek, mert már használhatatlanok, hanem azért, mert kimentek a divatból. Még a nem kívánt terhességek is "eldobhatók". Üzleti kapcsolatainkat is csak addig tartjuk fenn, amíg hasznosak számunkra. Nem meglepő tehát, hogy társadalmunk elfogadta az "eldobható házasság" eszméjét is. Ha már nem vagyunk boldogok egymással, vagy kapcsolatunk nehéz időszakon megy keresztül, hagyjuk ott az egészet, és nyissunk egy új fejezetet az életünkben. Gary Chapman
4. Azok, akik gyengéd jóakarattal tekintenek a rabszolgatartóra, de kemény szívvel a rabszolgára, úgy látszik, sohase képzelték magukat ez utóbbinak a helyzetébe: mily vigasztalan kilátások, a változás minden reménye nélkül. Gondolj csak arra a lehetőségre, amely mindig fölötted lebeg, hogy feleségedet és gyermekeidet - akiket a természet berendezése folytán még a rabszolga is a magáénak nevez - elszakítják tőled s baromként adják el az első vevőnek. És ezt cselekszik és védelmezik olyan emberek, akik állítólag úgy szeretik felebarátaikat, mint önmagukat, akik hisznek az istenben és akik imádkoznak, hogy legyen meg az ő akarata e földön! Charles Darwin
5. Hogy milyen ostobák a férfiak (...), milyen képtelenül ostobák. Minden másban megvan a magukhoz való eszük, aztán tessék, feleségül veszik az arra legeslegalkalmatlanabb nőt. Agatha Christie
6. A bútorok, az autók, a ruhák nem egy emberéletre készülnek, a házakat nem nemzedékek otthonául szánják. Legyen tetszetős, divatos, elérhető és könnyen cserélhető. És a szerelmi társ? A férj vagy a feleség? Popper Péter
7. Milyen nagyszerû lenne, ha sohasem menne valaki férjhez, de mindig szép maradna, világoszöld ruhában táncolna, és sokan, sokan udvarolnának neki! Csak az a baj, hogy ha soká megy így, akkor vénlány lesz az ember, (...) és mindenki azt mondja: szegényke. Nem, mégis jobb férjhez menni... Ó, milyen utálatos az élet! Margaret Mitchell
8. Nekünk, feleségeknek van egy nagy átkunk: mi vagyunk azok, akik férjüket mindennap hûségesen várják otthon az órát figyelve, akik szeretetet adnak akkor is, amikor a párjuk nem érdemli meg. Ezért is vagyunk mi olyan unalmasak. Lehetünk bármilyen szépek és csinosak, kedvesek, hûségesek, akkor is az unalom bélyege kerül előbb-utóbb homlokunkra.
9. A legtöbb ember állatbarátnak vallja magát. Nem tárgyként tekintünk rájuk, hanem komplex élőlényekként, amelyekkel megosztjuk a Földet, az életünket, az otthonunkat. Örömük örömmel tölt el, fájdalmukat fájdalommal éljük meg. Intelligenciájukat és egyéniségüket elismerve családunkba fogadjuk őket, vagy gyönyörködünk bennük természetes környezetükben. A gondolat, hogy szükségtelenül fájdalmat, szenvedést okozzunk nekik, sokunk számára elviselhetetlen. Ezért, akik hozzánk hasonlóan étkeznek, ruházkodnak, vagy szórakoznak, azon elvek követését választják, amely minimalizálja, vagy akár teljes mértékben megszünteti a szenvedést. A festői családi farm és a szerető gazda. Egy humánus és fájdalommentes vég, apró fizetség melyet egy boldog életért fizetnek, egy kölcsönös előnyökkel járó megállapodás. Ezen narratíva mögé bújva, a szemünk elől eltûnve azonban megszûnnek személyiségként létezni. Legtöbbjüket haszonállatnak, a gyártás arctalan egységeinek tekintjük egy hatalmas rendszerben, kivételt képezve azon törvények alól, amelyek társállatainkat védelmezik. A szenvedésük láthatatlan, hallhatatlan. Az értéküket csak a belőlük nyert haszon határozza meg, melyet a saját felsőbbrendûségünkbe vetett hit racionalizál és az elképzelés, hogy a "hatalom" és a "helyes" megegyezik. Az elképzelés, melyet meg kell kérdőjeleznünk.
10. Az állatok, főként természetes életkörülményeik közt szellemesek és mindenfélét tudnak. Azzal, hogy megszeliditjük őket, megalázzuk, megrontjuk a szivüket és az eszüket. Mi lenne az ember eszéből, ha olyan életre volna kárhoztatva, amilyenre mi a kutyákat, lovakat kényszeritjük, nem is szólva a baromfiudvar állatairól. Anatole France