Ugrás a tartalomra
Belső énjében minden ember teljes, és tökéletesen boldog. Csupán az ezt a belső magot körülvevő egoállapot okozza az elégedetlenség, beteljesületlenség, bosszúság és harag érzését. A szabadság, nyugalom és boldogság utáni bizonytalan vágy alapjában véve az eredeti létállapotunk utáni sóvárgás. (...) Szeretet utáni vágyunk alapjában véve a saját belső szeretetérzésünk utáni vágyakozás, amely szeretne ismét kapcsolatot találni a külvilággal. A bennünk élő belső én ezért arra vágyik, hogy kifelé sugározhasson, és fogadhassa más lények kisugárzását.
Kapcsolódó idézetek
-
Amikor azonosulsz az egóddal, elkerülhetetlenül elfog az az érzés, hogy már nem vagy szabad. A háttérben mindig ott van benned, hogy így vagy úgy, de fogságba estél, hogy nem ez az igazi valód, és hogy az élet, amit élsz, nem elégít ki téged. A szabadság elvesztésének érzését saját belső éned okozza, amely egódon áthatolva próbálja küldeni saját impulzusait a világ felé. Belső éned az is, aki képes érezni a beteljesült elégedettséget. Ha követed a belső énedből érkező impulzusokat, és eleget teszel azoknak, szinte mindig elégedettnek fogod érezni magad. Úgy fogod érezni, hogy jó volt, amit tettél, bármilyen jelentéktelen dologról legyen is szó. Ha belső énedből kiindulva lépsz kapcsolatba az emberekkel, akkor ezt a kapcsolatot tényleg érezni is fogod, tudni fogod, hogy "megérinted" a másikat, és te magad is "érintve" vagy. A beteljesülés érzése fog eltölteni.
-
Az ember alapvető érzelmi szükségletei a következők: igényli, hogy lássák, hallják, elismerjék, értékeljék, becézgessék (...). Szabadságra van szüksége ahhoz, hogy a maga útját járja, a saját tempójában fejlődjék, hibákat kövessen el, és tanuljon belőlük. Szüksége van arra, hogy elfogadja önmagát, másokat, és hogy a többiek is elfogadják őt. Vágyik rá, hogy életében az "én" és a "mi" elve egyaránt érvényesüljön. Igyekszik azzá az egyedi lénnyé válni, aki valójában.
Leo Buscaglia
-
A valódi öröm belülről jön. Ha kívül keresed, azt jelenti, hogy magadat nem találod. (...) Jól akarom érezni magam, s ezért ide-oda kóborolok, fecsegek, szórakozok, hogy benső nyugtalanságomtól megszabaduljak.
Müller Péter
-
Miközben a szeretet érzése minden bizonnyal saját boldogságunk egyik legfőbb forrása, ez mély elkötelezettséget is feltételez a szeretett személyek boldogsága és szenvedése iránt. Saját boldogságvágyunk tehát racionális indokot nyújt az önzetlenségre és önfeláldozásra.
Sam Harris
-
Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét.
Tendzin Gjaco
-
Mindenki boldog akar lenni, és komoly energia rejlik bennünk, ami afelé terel minket, ami szerintünk boldoggá tesz minket. De emiatt sok szenvedésben is részünk lesz. Meg kell értenünk, hogy a státusz, a bosszú, a vagyon, a hírnév és a javak többnyire meggátolnak minket abban, hogy boldogok lehessünk.
Thich Nhat Hanh
-
Az emberek folyton hangoztatják, hogy az igaz szeretet feltétel nélküli, pedig nem az. És még ha nincs is feltételekhez kötve, akkor sincs soha ingyen. Mindig kapcsolódik hozzá valami elvárás. Mindenki akar valamit a szeretetéért cserébe. Akik szeretnek minket, azt akarják, hogy legyünk boldogok, meg minden, ez viszont automatikusan minket tesz felelőssé az ő boldogságukért, mert csak akkor boldogok, ha mi is azok vagyunk. Annak kell lennünk, akinek a szeretteink hisznek minket, és úgy kell éreznünk magunkat, ahogy szerintük kéne. Elvégre szeretnek minket, és ha nem tudjuk megadni nekik, amit akarnak, szarul érzik magukat, ettől mi is szarul érezzük magunkat, és végül mindenki szarul érzi magát.
-
A rossz közérzethez és a harag, szomorúság vagy sóvárgás érzéséhez hozzáadódik a tehetetlenség kényelmetlensége. Ezért aztán gyakran, hogy "elmúljon", nincs más eszközünk, mint hogy valaki ellen forduljunk, legyen az apa, anya, iskola, barátok, barátnők, kollégák, vevők, a szakma, az állam, a környezetszennyezés, a válság. Miután se nem értjük, se nem uraljuk belső énünket, találunk magunkon kívül felelőst, aki bûnbakja lesz a szenvedésünknek.
-
Az ember arra vágyik, hogy szeressék, annak hiányában arra, hogy csodálják, annak hiányában arra, hogy féljék, annak hiányában arra, hogy gyûlöljék és megvessék. Mindannyian valamilyen érzést akarunk kiváltani másokban. Az ürességtől a lélek megborzong, bármi áron kapcsolatot kíván teremteni.
-
Nem akarok egyedül aludni, egyedül lélegezni, egyedül alkotni, egyedül létezni, egyedül érezni. Aki kell, az az erejével és a gyengeségeivel együtt kell. A lélegzetvételével akarok összeolvadni. Az örökkévalóságig. Hogy többé ne engedjen el. Ez a nyugalom érzése. Teljességre vágyom.
Tisza Kata