Ugrás a tartalomra
Bizonyos értelemben minden színész későn érő típus, hiszen időbe telik, amíg az életben és a színpadon megszerezzük azt a tapasztalati tőkét, amit kamatoztathatunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Késői ember vagyok; későn születtem, későn kezdtem filmezni, későn nősültem, későn lettek gyermekeim, későn találtam meg az utat az irodalomba.
-
Olyanok vagyunk, mint a színészek. Mintákat követünk, amelyeknek megvannak a jól bevált forgatókönyvei. De abban a pillanatban, ahogy nem végszavazzuk a másikat, ő is kénytelen lesz kiesni a szerepéből.
Bucsi Mariann
-
A színész vegye komolyan pályáját. Legyen szorgalmas s igyekezzék mindig tehetsége szerint játékának legjavát adni.
Dénes György
-
Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen. Mi, színészek sem vagyunk minden este ugyanolyan formában, időnként fáradtabban érkezünk a színházba, máskor könnyedebben, természetesebben reagálunk egymás gesztusaira is.
Mécs Károly
-
A nagy teljesítményhez vezető úton a későn érő mûvész a bukott mûvészre emlékeztet. A későn érő tehetség az érése folyamata során újra meg újra felülbírálja alkotását, elkeseredik és irányt vált, s hónapszám vagy akár évek hosszú során át egymás után cafatokra tépi az elkészült kéziratot vagy festett vásznakat; vagy ha kiad valamit a kezéből, az olyan, mintha soha be nem érő mûvész alkotta volna. Az "ifjú titánnak" ezzel szemben a kezdetektől megnyilvánul teljes zsenialitása. (...) Ha bármely területen későn érő zsenit fedeznénk fel, gondoljunk arra, hány hozzá hasonló mûvész hagyta abba a festést, mert idő előtt ítélték meg a mûvészetét! De el kell fogadnunk azt is, hogy ez ellen nemigen tehetünk semmit: honnan tudhatnánk, vajon melyik sikertelenséggel küszködő mûvészben lappang a később megnyilvánuló zsenialitás?
Malcolm Gladwell
-
Kell ehhez a pályához egy alapvető tehetség, de az csak az alap, azon túl kicsit úgy mûködik, mint egy film, amit az ember leforgat, és aztán az utómunkában még úgy nyolcvan százalék rákerül. A színészettel is így van ez: a tehetség nagyjából húsz százalék, és ahhoz jön még a szorgalom, a szerencse, a szocializálódás, hogy ki milyen stílust, minőséget és ízlést szív magába, milyen kollégák között van, milyen rendezőkkel dolgozik együtt, lesznek-e mesterei, olyan kollégái, akikre fel tud nézni, megtanulja-e, mikor kell nemet mondani, mikor kell igent mondani. Ezek a kérdések mind fontosak.
Schell Judit
-
Mindenkinek szerepe van, amit el kell játszania az életben ugyanúgy, mint a színészi pályán.
George R. R. Martin
-
Sok színésznek vannak illúziói, hogy erre vagy arra alkalmas, ám rendre kiderül, mikor ráosztják, hogy tévedett. A szereposztást bízzuk a hozzáértőkre.
Mécs Károly
-
A színésztehetség furcsa gyümölcs. Biztos, hogy valamikorra beérik, de nem biztos, hogy időben szüretelik le.
-
A színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek.
Pelsőczy Réka