Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Olyanok vagyunk, mint a színészek. Mintákat követünk, amelyeknek megvannak a jól bevált forgatókönyvei. De abban a pillanatban, ahogy nem végszavazzuk a másikat, ő is kénytelen lesz kiesni a szerepéből.

Bucsi Mariann
🔮 Jövőkép 🌈 Szivárvány
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Mindannyian együgyû színjátékot játszunk. Ki jól, ki rosszul. Mindenkinek megvan a maga szerepe. Nem mi választjuk meg sajnos, épp melyik darab van repertoáron. Bartal Tamás
  2. Néha el kell játszani a szerepet, még akkor is, ha éppen senki sem látja. Ezzel úgy teszünk, mintha magunk is elhinnénk azt, amit mondunk. Mint amikor a világon csak két ember tud egy titkot, de még egymás előtt is titkolóznak.
  3. A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni. Bezerédi Zoltán
  4. Mi, színészek nem a közönségnek, hanem saját magunknak játszunk. Olyanok vagyunk, mint a gyerek. S ha tetszik a játék, amit kitaláltunk és továbbadunk, az nagyon jó érzés. Agárdy Gábor
  5. Két csoportba sorolhatjuk a színészeket: az egyik beleéli magát a szerepébe, a másiknak sikerül a személyisége bélyegét rányomni a szerepére. Ebből az utóbbi csoportból kerülnek ki rendszerint a színész-rendezők. Megragadnak egy szerepet, és összeolvasztják a saját egyéniségükkel. Agatha Christie
  6. Aki színésznek megy, annak van némi önbecsülési problémája. Elismerés- és szeretetvágy munkál bennünk. Szükségünk van arra, hogy állandó visszajelzést kapjunk. Pelsőczy Réka
  7. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  8. A színészi munka megköveteli, hogy olykor felelőtlenek is legyünk. Ha az ember nem felelőtlen, nem jut eszébe semmi. Gábor Miklós
  9. A színésznek minden öröme a maga jó szerepében van; jaj de fáj az nekünk, ha azt, amit eljátszottunk sokszor, egyszer lemajmolja más. Nem adom a magamét másnak s nem vágyódom én sem a máséra. Blaha Lujza
  10. A színészet nem olyan dolog, amit csinálsz, hanem csak megtörténik veled. Ha a logika felől közelíted meg, valószínûleg gyorsan feladod majd. Tudatosan lehet rá készülni, a végeredmény mégis inkább ösztönös lesz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat