Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bizonyos (…) s kimutatható, hogy nem is lehetnek másképp a dolgok, mert ha már mindennek célja van, minden, ugyebár, szükségképpen a legeslegjobb célért is van. Orrunk például azért van, hogy legyen min hordani a szemüveget, s lám ezért is hordunk szemüveget. Lábunk láthatólag arra való, hogy nadrágot húzzunk rá, ezért is van nadrágunk. A kövek arra termettek, hogy szépen megfaragjuk őket, no meg persze, hogy kastélyokat építsenek belőlük.

Voltaire
💍 Feleség 🥗 Diéta
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Alighanem csak a kötözni való bolondok tagadják, hogy a gyomor azért teremtetett, hogy emésszen, a szem, hogy lásson, a fül, hogy halljon. (...) Igen, mondják, de ha Isten egyvalamit szemmel láthatóan szándékosan teremtett, akkor mindent szándékosan kellett tennie. Nevetséges volna egy adott esetben elfogadni a Gondviselést, a többi esetben pedig tagadni. Mindazt, ami létrejött, Isten előre látta és elrendezte. Nincsen elrendezés cél nélkül; nincs okozat ok nélkül; tehát minden egyformán egy végső ok eredménye. Voltaire
  2. Ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő mûködésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát. Marcus Aurelius
  3. Mindennek a szavak az okai. Szavakkal mindent meg lehet magyarázni, mindent igazolni lehet. A szavak a tetteink álcázásául szolgálnak. Szavakkal azt bizonyítunk be, amit akarunk, majd az ellenkezőjét is. Száraz Miklós György
  4. Amilyen szemüveggel nézzük, olyanok a dolgok. Mario Vargas Llosa
  5. Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!
  6. A hit az emberi természet alapköve. Bennünk van, hogy minden jól végződik, ha a hitbe kapaszkodunk bele minden erőnkkel, és ez az, ami miatt nem látjuk azt, ami az orrunk előtt van.
  7. - Miért adatott az embernek fej? (...) - Hogy kevesebb dolga legyen a kezének. - És azt tudod, mire való a kéz? Hogy ne kelljen gondolkodni ott, ahol fölösleges. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
  8. Az évszakok is, mint az idő, hajthatatlan volt. Nem mintha ez rossz lett volna. Az évszakok is arra szolgáltak, hogy követhessük velük az idő múlását. Mint az órák és a naptárak. J. R. Ward
  9. Mindenre van magyarázat. Úgy értem, nincs semmi, amire ne akarnánk magyarázatot találni. Az agyunk arra van képezve, hogy ha csodálatos vagy elképesztő dolgok történnek velünk az életben, próbálja szétszedni azokat. Hogy legyen szkeptikus. Hogy kételyeket ébresszen.
  10. Mindennek van valamilyen rendeltetése. És minden embernek van valami célja, vagy talál magának valami célt. - Vagy okot. Jeff VanderMeer
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat