Bujtogatóink is mögöttünk szoktak állni, ők is úgy suttognak a fülünkbe, hogy nem látjuk őket, a nyelv az eszközük és a fegyverük, a szavak, mint a záporeső, az esőcsepp, amely vihar után csorog alá az ereszről, mindig ugyanarra a pontra, amíg fel nem puhítja a földet, belé nem hatol és lyukat, sőt csatornát nem fúr belé.

Kapcsolódó idézetek

1. Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei... Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (...) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket... Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba. Örkény István
2. Mindig csodáltam az esőcseppeket. Csodálom, hogy mindig lefelé esnek, megbotlanak saját lábukban, elfelejtenek ejtőernyőt venni, és csak úgy leugranak az égből a bizonytalan cél felé. Ez olyan, mint amikor az ember kiüríti a zsebeit a földre, és nem igazán érdekli, hova esnek a tárgyak, mintha nem érdekelné, hogy az esőcseppek szétloccsannak, ha földet érnek, hogy ami a padlóra esik, széthullik, hogy az emberek átkozzák a napot, amikor a cseppek kopogni mernek az ajtóikon. Esőcsepp vagyok.
3. A szavai úgy hullanak közénk, a járdára, mint a kövek. Csaknem beszakad a járda. Jodi Lynn Picoult
4. Eljött ez az idő is, túl vagyunk rajta, büszkén hordja gömbölyded terhét a vízcsepp, ősz van, hiá- ba vagyunk túl a nehezén, újabb idők jönnek, új túllevések, az időt nem lehet eltüntetni a dolgok útjából, mert az idő maga a küszöb, a párkányon kucorgó esőcsepp is összegyûjti az emlékeket, a fényt, mégis felszárad, eltûnik.
5. A hazugságok olyanokká válnak, mint a szappanbuborékok, és köröznek körülöttünk. Amikor a szemünk elé érnek, eltorzítanak valamit, elferdítik a képet. De mi továbbra is úgy teszünk, mintha ott sem lennének, abban a reményben, hogy majd maguktól eltûnnek. Van viszont, hogy a szappanbuborékok márvánnyá keményednek, és akkor nem lehet már tovább színlelni. Fabio Volo
6. A csend olyan háttere a kimondott szónak, mint a nagy mélység a víztükör alatt, melyet nem látunk, de mégis megérinti szívünket.
7. A szél, a zápor, a hóvihar, az örvény összevissza küzdő harcosok, le lehet győzni őket. A viharral fegyver nélkül is szembe lehet szállni. Kifoghatunk az erőszakon, amely néha a támadható oldalát fordítja felénk, megtántorodik vagy elhibázza a csapást. De a nyugalommal szemben tehetetlenek vagyunk. Sehol sem sebezhető. Victor Hugo
8. Sajnos nem vagyunk a levegőben boldogan úszkáló szappanbuborékok. Van egy elő- és egy utófelvonása az életünknek, mely kelepcébe csalja a sorsunkat, és leereszkedik ránk, mint zsákmányára a háló. Susanna Tamaro
9. Amikor hívogatjuk a gondolatokat, menekülnek előlünk; amikor el akarjuk hessegetni őket, megszállnak minket, és éjnek idején, akaratunk ellenére is nyitva tartják szemünket. Marquis de Vauvenargues
10. - A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Sok minden jó, ami gonosznak tûnik. Gondolj csak az esőre. - Az esőre? (...) - Átkozzuk az esőt, amikor a fejünket veri, nélküle mégis éheznénk. George R. R. Martin