Mindig csodáltam az esőcseppeket. Csodálom, hogy mindig lefelé esnek, megbotlanak saját lábukban, elfelejtenek ejtőernyőt venni, és csak úgy leugranak az égből a bizonytalan cél felé. Ez olyan, mint amikor az ember kiüríti a zsebeit a földre, és nem igazán érdekli, hova esnek a tárgyak, mintha nem érdekelné, hogy az esőcseppek szétloccsannak, ha földet érnek, hogy ami a padlóra esik, széthullik, hogy az emberek átkozzák a napot, amikor a cseppek kopogni mernek az ajtóikon. Esőcsepp vagyok.

Kapcsolódó idézetek

1. Mély tisztelettel üdvözöllek, eső! Köszöntelek, égi pöttyenések, vonuló felhők morzejelei... Ne is nézzétek őket felnőtteket, vízcsepptől félőket, ahogy futnak-menekülnek előletek ernyőjük oltalmába, házuk fedele alá. (...) Kedves csöppek, ti csak nekünk estek, akiknek még bőre örömmel fogadja alig észrevehető érintéseteket... Ti vagytok az állandóság, a mindig másnak és mindig ugyanannak érzékeny egyensúlya, a jelen idő, amit egyes szám első személyben csak mi merünk végigélni, felosztva és megnyújtva a tünékeny pillanatot, ahogy a tenger osztja meg magát újra meg újra felcsapódó tarajos hullámokba. Örkény István
2. Esőcsepp tétován, sétál az ablakon. Jó szelet kapott, de botorkál vakon. Csodálja az ablak, nem is veszi észre, nélküle az esőcsepp csak egy vízfolt lenne.
3. Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyû óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább. Wass Albert
4. Azt mondod, szereted az esőt, de mégis esernyőt használsz, amikor sétálsz alatta. Azt mondod, szereted a napsütést, de mégis rögtön az árnyékot keresed. Azt mondod, szereted a szelet, de amint feltámad, rögtön becsukod az ablakot. Na, ezért félek én, amikor azt mondod, hogy szeretsz engem.
5. A felhőket is szeresd, és gyönyörködj a viharban! Az esőt és a szürke, esővert pocsolyákat is szeresd, mint gyerekkorodban. Emlékszel, hogy szerettél tapickálni bennük anyád bosszúságára? Nagyobb öröm volt, mint ma a tengerben fürödni. Müller Péter
6. Egy esőcsepp, felhőből aláhullva, A tengert meglátta és megszégyenült. "Ki vagyok én, ha van tenger?" kérdezte, És mikor az alázat szemével tekintett magára Egy kagyló magához vette és dajkálta. Szádi
7. Néha kinézek az ablakon, és hosszan szemlélem a csillagokat. Ilyenkor egy idő múlva azt gondolom, hogy a dolgoknak talán nem is az az igazi értelmük, amit mi tulajdonítunk nekik. Engem nem érdekel, milyen távolságra van tőlem a Nap meg a Hold. Nekem az teljesen mindegy. Beérem annyival, hogy láthatom és szerethetem őket. És ilyenkor az a különös érzés fog el, hogy nevetni van kedvem, amikor mások sírnak, és sírni mikor nevetnek!
8. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
9. Elpusztulok sértődötten, úgy loccsanok szét részecskéimre, mint egy földre hulló könnycsepp. És mindez születés számomra, nem fájdalom. Nem félelem. Valami, amire megfelelő szót keresnék, de nincsen. Állandó kilátás a kilátástalanságra. Gerlóczy Márton
10. Olyan dolgokat láttam, amit ti emberek el nem hinnétek. (...) Mindazok a pillanatok örökre el fognak veszni, mint megannyi könnycsepp az esőben.