Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csak a futni tudó ember maradhatott fönn, alkothatott közösséget, és népesíthette be a Földet. Futott a vad után, hogy legyen mit ennie, és futott a vad elől, hogy ne az egye meg őt; futott, hogy párt szerezzen magának, meghódítsa, majd vele együtt fusson, míg új életük helyszínére nem érnek. Szeretnie kellett a futást, máskülönben odaveszett volna, mielőtt bármi mást szerethet. És mint minden, amit szeretünk - és érzelgősen "szenvedélynek" vagy "vágynak" nevezünk -, a futás is ősi, belénk kódolt szükségszerûség. Futásra születtünk, sőt azért születtünk meg, mert futunk. Futó Emberek vagyunk mindannyian.

🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Vadászatra és gyûjtögetésre teremtettek minket: az őskorban futni kellett, hogy ételhez jussunk. Valóban nem kell hetente maratont futni, de a testünk nagyon bölcs. Ahhoz alkalmazkodik, amit csinálunk. Marijke ten Cate
  2. Ha valamit, hát futni, azt tudok. Anélkül nem boldogulsz az életben. Émile Ajar
  3. A rendszeres futás önmagában is hálás dolog. A versenyszellemtől áthatott futót pedig még nagyobb megelégedéssel tölti el, amikor azt tapasztalja, hogy egyre gyorsabban és messzebbre tud futni, miközben új kihívások elé állítja önmagát. Az eredményesség remek hajtóerő, arra ösztönöz, hogy lankadatlan energiával eddzünk. Scott Jurek
  4. Futok, mert futhatok, mert muszáj. Mert szeretném látni, meddig juthatok, mielőtt meg kell állnom. Libba Bray
  5. Minden a gyaloglással kezdődik. Az ember gyaloglásra termett. Az élet nagy és apró eseményei akkor történnek meg velünk, amikor a többi ember között sétálunk. Az élet a maga sokszínûségében gyaloglás közben bontakozik ki előttünk. Jan Gehl
  6. A futás fenntartja egészségünket, lendületünket, táplálja bennünk az életerőt. Alice Hoffman
  7. Legyen szó a leglassabb srácról a tesi órán vagy a világ leggyorsabb emberéről, mindannyian futunk. Az élet lényege a futás. Futunk valami elől, futunk valamihez vagy valakihez. És nem számít, milyen gyors vagy, van, amit nem tudsz lehagyni. Vannak dolgok, amik valahogy mindig utolérnek.
  8. Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (...), valaminek, amit nem vártunk (...), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tûnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.
  9. A futásról magáról (...) úgy lehet megtudni a legtöbbet, ha az ember fut, méghozzá sokat. Nagyon sokat. Michael Crawley
  10. A szabadság vágya és ismerete velünk születik, minden új generáció megpróbálja - megpróbálhatja - kiküzdeni magának. Elfojtásához az emberi természetet kellene megváltoztatni. Vekerdy Tamás
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat