Ugrás a tartalomra
Csak afölött tudok hatalmat szerezni, amiről tudom, hogy mi az. Csak akkor tudok a magam ura lenni, ha megértettem, hogy mi van bennem.
Kapcsolódó idézetek
-
A magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fûzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Virginia Satir
-
Csak úgy tudhatom meg, hogy szabad-e az ember, ha megtudom, hogy lehet-e ura valaki.
Albert Camus
-
Egy másik ember felett csak akkor lehet uralmad, ha engedélyt ad erre. Vagyis kizárólag a saját gondolkodásod felett veheted át az uralmat. Ennél több dolog felett nem is rendelkezhetsz.
Louise L. Hay
-
Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.
-
Csak afelett lehet hatalmunk, amit értünk.
Yvonne Hofstetter
-
Ha megérted, hogy mi az, ami ellened dolgozik, mi az, amivel meg kell küzdened, akkor már csak át kell venned az irányítást. Nem nekem, nem másnak, neked. Mert ez a te életed.
Bauer Barbara
-
Csak úgy kaphatod meg, amit akarsz, ha képes vagy uralkodni az érzéseiden.
-
Csak azt hozhattam helyre, ami fölött volt hatalmam.
-
Ha bárhol a világon leteszel engem, megoldom. És még jól is fogom érezni magamat. Ez egy nagyon nagy erő. De ehhez le kellett mennem a mélybe, a legmélyebb szintekre. Meghalni sokszor, szenvedni, és onnan megismerni azt, hogy micsoda erőm van, és micsoda képességeim vannak.
-
Csak akkor lesz erőd, hogy a szándékaidat megvalósítsd, ha tisztában vagy önmagaddal.
Tolvaly Ferenc