Ugrás a tartalomra
Csak bánatom van, az maradt meg ismét,
de az enyém volt s az enyém ma is még.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindent elveszítettem, de megmaradtam Én; és ez elegendő.
Jean Racine
-
Csak ez a csontot csavaró
és véremet faló
pokoli kín, csak ez maradt.
Ez még tőled való.
Nadányi Zoltán
-
Csak azért sírok, mert a világból kimúlt, de a szívemben még mindig él.
Bill Watterson
-
Ugyan magunkban tarthatjuk az érzéseinket, de ettől még léteznek.
-
A jelenben vagyunk, de még mindig érzem a múltunk illatát.
-
A gyászom egyedül az enyém volt, egy csontváz, ami életem végéig zörög majd bennem.
Lauren Myracle
-
Hiányzik valami. Úgy hiányzik, mintha egyszer már az enyém lett volna és valaki elvette volna tőlem. Csak épp nem tudom, mi az.
Fabio Volo
-
Egyetlen találkozás valakivel a múltamból képes visszarántani mindabba a sötétségbe és szomorúságba, ami talán mindig is a részem lesz.
-
Büszke vagyok a szomorúságomra, mert ez azt jelenti, hogy még élek.
-
Õ az enyém volt, és csak ő tudta,
én meg másé, az épp nagyon unta,
és csak néztem - na most hova dőljek,
s Õ már ott volt mellettem.
Rúzsa Magdolna