Csak egy kis féltékenység kell ahhoz, hogy eszét veszítse az ember. Vajákosoknak hisz, temetőben mászkál, koponyát, csontokat szedeget. Folyton sírhatnék kínozza, könnyek csiklandják orrát, és nagyítóra van szüksége ahhoz, hogy felfedezze magát a tükörben. A lelki szörny kicsinnyé tesz: eltörpülsz. És a fájdalom egyre csak dagad. Hízik, kórosan, sorvasztóan.

Kapcsolódó idézetek

1. A féltékenység nagyon erős érzés. Beleeszi magát a lélekbe, és az áldozata már nem tud bízni senkiben. Megkérdőjelezi az életét, kritizálja a családját és az úgynevezett barátait. Megbolondul, veszélyes emberekkel ismerkedik össze.
2. A lélek igencsak törékeny dolog. Ha szomorúság, félelem, kétely vagy a legcsekélyebb gyanú árnyéka beleköltözik, akkor azt a lelket elemészti a sötétség ereje.
3. A féltékenység elmeháborító, és gonosz tettekre késztet. A féltékenység pusztításra éhes, mint a telhetetlen fenevad, csillapíthatatlan, mint dagályban a tenger, sötétben tartja a kedélyt, félelembe taszítja a lelket, gyilkos gondolatokat szül, igazságtalanná és gyanakvóvá, hitetlenné és alantassá teszi az embert.
4. A kóros féltékenység a féltékeny embernek is nagy tehertétel. Az ilyen emberek olyannyira szenvednek a párjuk elvesztésének képzelt lehetőségétől, hogy rendkívül hevesen reagálnak. Ám azzal, hogy szinte csimpaszkodnak a másikra, éppen az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének, és így megnő az esélye, hogy tényleg el is veszítik a párjukat. Alfons Vansteenwegen
5. Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés... Anatole France
6. Nőnél a féltékenység csak a hiúság sebe. Férfinál mélységes gyötrelem, olyan mély, mint a lélek kínja, és olyan állandó, mint a testi szenvedés... Anatole France
7. Mennyi lelki kicsinység kell ahhoz, hogy az ember testi kicsinysége miatt szenvedjen!
8. Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkû cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bûntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyûlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a számûzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást. Márai Sándor
9. A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek. Dzsaváharlál Néhrú
10. Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bûntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.