Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Csatában elesni nem valami méltóságteljes dolog. Többnyire nem egyéb, mint hogy az ember húsát cafatokra tépik, és vérét szétfröcskölik, ami végeredményben inkább piszkos, mint felemelő dolog. Ám annál nagyobb, szinte édesbús méltósággal jár a gyász - a tehetetlen, reménytelen szomorúság, amellyel az a bizonyos sürgöny áraszt el egy-egy családot. Itt nincs mit tenni, nincs mit szólni, és csak egyetlen remény van: hátha nem szenvedett sokat! Istenem milyen csüggedt, milyen utolsó remény is ez! És az is igaz, hogy mindig vannak emberek, akik - mikor gyászuk kezdi elveszíteni zamatját - szelíden áttolják a büszkeség érzelmi körébe, és egyre magasabban hordják az orrukat, egyre nagyobb embereknek tartják magukat gyászuk és veszteségük alapján. És ezek közt olyan is akad, aki a háború elmúltával tőkét kovácsol gyászából és veszteségéből. Mindez csak természetes, mint ahogy egészen természetes, hogy egy ember, akinek életfunkciója az üzlet, a háborúból is pénzt akar kifacsarni. Ezért még csak nem is hibáztatja senki, legfeljebb elvárják tőle, hogy zsákmánya egy részét hadikölcsönbe fektesse.

John Steinbeck
🔭 Csillagászat 💔 Kapcsolat vége
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A háború csúnya dolog, de nem a legcsúnyább. Sokkal rosszabb az erkölcs és a hazafias érzés romlott és leépült állapota, amely azt hiszi, hogy semmit sem ér egy háború. Amikor egy népet puszta ágyútöltelékként vagy szuronyok célpontjaként használnak egy vezető szolgálatára és önző céljaira, az ilyen háború lealacsonyítja a népet. Háború más emberi lények védelmében, amit a zsarnoki igazságtalanság ellen vívnak, háború, amely győzelemre vezeti elképzeléseiket a helyesről és a jóról és amely az ő saját háborújuk, amelyet szabad döntésükkel becsületes cél érdekében folytatnak, az gyakran újjászületésük eszköze. Az az ember, aki semmiért sem hajlandó megküzdeni, és nincs semmi, amivel jobban törődne, mint a személyes biztonságával, az egy nyomorult lény, akinek esélye sincs arra, hogy szabad legyen, hacsak nem kiváló emberek erőfeszítései teszik azzá és tartják meg szabadságát. Mindaddig, amíg az igazságnak és az igazságtalanságnak az emberiség fölötti befolyásáért folyó, állandóan megújuló harca véget nem ér, az embereknek szükség esetén készen kell állniuk háborút vívni az egyikért a másik ellen. John Stuart Mill
  2. A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nem csak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt... hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik. Gyászoljuk az életet, ami a miénk lehetett volna, ha menet közben nem szaródik el minden. Julie Johnson
  3. Nehéz harcolni a körülményekkel ott, ahol nincs esély a győzelemre. De még sokkal nehezebb élni utána, a vereséget beismerve... ha feladtuk... néha ez olyan kibírhatatlan, hogy az élet nyûggé válik, értelmét veszti. Ezért veszélyes elkeseredni, sokszor egyszerûen értelmetlen. Ugyanúgy, mint anélkül élni, hogy megtapasztalnánk ezt az érzést. Egyszer legalább.
  4. A gyász mindannyiunkban közös, de mindenkiből mást hoz ki. Nemcsak a halált gyászoljuk, az életet is, a veszteséget, a változást. És ha eltûnődünk, miért szívunk annyiszor, hogy miért fáj annyira, nem szabad elfelednünk, hogy tudunk változtatni. Így maradunk életben. Mikor már annyira fáj, hogy fojtogat, az segít túlélni. Ha visszanézünk arra a napra, furcsamód, hihetetlen mód nem érzünk már úgy. Nem fog ennyire fájni. A gyász mindenkit utolér a maga idejében, a maga módján. A legtöbb, amit tehetünk, amit bárki tehet, hogy becsületesek vagyunk. A legrosszabb dolog, a gyász legrémesebb része, hogy nem tudjuk irányítani. A legtöbb, hogy átadjuk neki magunkat, ha eljön, és ha tudjuk, kieresztjük. De a legrosszabb, hogy mikor már azt hiszed, vége, kezdődik elölről, és mindig, minden alkalommal eláll a lélegzeted.
  5. A halottnak jó, neki nincsenek gondjai, nem üvölt a lelkét marcangoló kíntól, mert a lelke már messze jár. Viszont, aki túlélt egy háborút, és úgy istenesen benne volt a közepében, az az egész életében viseli a terhet. Mert hiába beszélik be az embernek, hogy igaz ügyért harcol, ha egyszer rádöbben: ott a másik oldalon is ugyanolyan vétlen áldozatok vannak, mint ő maga.
  6. A háború teli van szenvedéssel, bánattal és kétségbeeséssel. Azt gondolnánk, ezek a gyötrő érzések részletes leírást igényelnek, de valójában minél nagyobb a szenvedés és minél erősebb a kétségbeesés, annál fölöslegesebbé válnak a szavak. Aharon Appelfeld
  7. A gyász olyan átmeneti állapot, ahol az ember kiélheti legelemibb késztetéseit és táplálhatja legönzőbb érzéseit, minden következmény nélkül, főképpen, ha a szóban forgó késztetés a gyászhoz kötődik.
  8. A remény (...) a legkegyetlenebb dolog a világon. Még a halál is jobb nála. Amikor az ember meghal, a fájdalom véget ér. De a remény az egekbe emel, hogy aztán még magasabbról zuhanjunk a földre. A remény gyengéden cirógatja a szívet, majd hirtelen darabokra zúzza. Újra meg újra. Sosem hagyja abba. Ezt teszi az emberrel. Harlan Coben
  9. De a rendesen élő, józan ember sosem esik kétségbe. Elveszti a vagyonát: ez olyan kemény csapás, hogy egy pillanatra beletántorodik. De már szedi is össze az erejét, a sérelem maga készteti, hogy talpra álljon, hogy segítsen magán, cselekvéssel vigasztalódik. Nagybeteg lesz: de van benne türelem; amit nem lehet meggyógyítani, azt is elviseli. Fájdalom taglózza le, vonagló tagjait görcs rángatja: ő viszont a remény horgonyába kapaszkodik. A halál a legkedvesebbtől fosztja meg, gyökerestül tépi ki, szaggatja szét a hajtást, melyre érzelmei rátekeredtek: komor gyász, borzalmas seb. Ám virrad a reggel, betekint a vallás az elhagyott ház ablakán, és azt mondja: majd egy másik világban, más életben újra találkozol a kedvessel. Charlotte Bronte
  10. A tragédiák hozzátartoznak az élethez. Tragédia? És akkor mi van? Hagyjuk abba? Dobjuk be a törölközőt? Hát nem! Ha úgy érzed, hogy kész, a szíved megszakad, akkor is harcolnod kell, de állatira, hogy érezd, életben vagy. Szenvedsz, fáj, hát ilyen az élet. Összezavarodtál és félsz? Helyes. Legalább valami mindig eszedbe juttatja, hogy valahol a jövőben vár rád valami jó, amiért érdemes harcolni.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat