Drámákat teremtünk és teremtünk újra, amelyeket aztán elfelejtünk csak drámának tekinteni. Tévedésből valóságnak látjuk, aztán pedig a fájdalom, az öröm és újra a fájdalom örvényében hányódunk. Végül felvirrad a nap, amikor más távlatok felé fordulunk. Képesek vagyunk hátralépni és egy bizonyos távolságból nézni a drámát. A fájdalom csökken, a bölcsesség és a dráma humora nyilvánvalóvá válik.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól. Libba Bray
2. Ha valami sérelem vagy baj éri, a fájdalmat félre kell tenni néhány napra, akár az esti lapot, olvasatlan. S mire egy hét múlva odanéz, másként látja már, miként a múlt heti újság hírei és szenzációi is elavulnak pár óra alatt. Szinte magától kikristályosodik minden. Vavyan Fable
3. Az élet valóságát akkor látjuk igazán, ha nem a magunk szenvedése vonja el a figyelmünket, az erőnket. Ha eggyé válunk a mások szenvedésével. Mert a mulandó boldogság mögött, az élet felszíne mögött valami ősi és hatalmas létezik, és bármi is az, a fájdalom útján érhető el. Száraz Miklós György
4. Gyakran könnyebbnek vagy biztonságosabbnak tûnik egyszerûen elutasítani, elfojtani, ellökni magunktól a fájdalmat. Úgy tenni, mintha nem létezne. (...) A fájdalom azonban fájdalom, a veszteség pedig veszteség. Egy letagadott sérelem mindig megtalálja a módját, hogy felszínre törjön.
5. A tragédia az, amikor benne vagyunk a szenvedésben, amikor ránk zuhan az egész, és alája kerülünk. A komédia, amikor túllépünk a szenvedésen, és föléje repülünk. Tragédia, amikor meghalunk. Komédia, amikor föltámadunk. A tragédia a mélybe zuhanás, a gyötrelem és a katarzis. A komédia a magasban szárnyalás, a bajokon aratott győzelem. Mindkét állapotunkban sírunk. Az egyikben a fájdalomtól. A másikban a röhögéstől. Müller Péter
6. A játék az, mi minket egybefûz: érzéseinknek is rugalma van - és még a bánatunk is oly derûs, hogy egymástól eltûrjük boldogan. Mi már tudjuk: míly jó a szenvedés s hogy szenvedni olykor nem is nehéz. Végh György
7. Az olyan események, amelyek messziről különösnek látszanának, mihelyst mellettünk játszódnak le, egyszerre természetessé válnak, mint ahogyan valójában azok is; mindennapos módon zajlanak le, egész sereg apró tényre bomlanak, és lassanként belevesznek az élet megszokott szürkeségébe. Anatole France
8. Félünk, hogy szívünket feltárva elárulnók az igazságot s ezzel megbántanánk valakit, félretesszük hát ezeket a gondolatokat s engedjük, hogy a társalgás céltalanul hányódjék-vetődjék hétköznapi tárgyak körül. Némelykor meg éppen színházat játszunk és sóhajtozunk, vagy kiáltozunk, hogy gondolatainkat eltakarjuk, úgyhogy fülünk, szemünk, szájunk és orrunk nem a miénk többé s haragunk, örömünk, nevetésünk és megbotránkozásunk nem őszinte. Ez a társadalom megállapodott szokása s nem lehet változtatni rajta. Lin Jü-tang
9. Akár fájdalom, akár boldogság, bánat vagy öröm, az idő állandóan kicsúszik az ujjaink közül. Ha fájdalmat tapasztalunk meg, az egy napon csak rossz emlék lesz. Talán megmaradnak az általa hagyott hegek, de a fájdalom elmúlik. Ha boldogságot tapasztalunk meg, nevetést... akkor azt nehezebb visszakapni.
10. Sokszor megesik, hogy az élet igazi tragédiái olyan mûvészietlen formában történnek, hogy durva szilajságukkal, teljes összevisszaságukkal, képtelen értelmetlenségükkel, roppant stílustalanságukkal sértenek bennünket. Úgy hatnak ránk, mint maga a közönségesség. A puszta nyers erővel igáznak le, és az ellen fellázadunk. Néha azonban olyan tragédia esik meg életünkben, melyben megvannak a szépség mûvészi elemei. Ha ezek a szépségelemek valódiak, akkor az egész eset csak a drámai jelenetek iránt való érzékünket fogja meg. Egyszerre azt érezzük, hogy nem vagyunk többé színészek, hanem a színjáték nézői. Vagy inkább szereplők is, meg nézők is. Figyeljük magunkat, és a játék puszta varázsa is elbûvöl. Oscar Wilde