Ugrás a tartalomra
Ebben a percben minden tiszta és érthető. Ez a jelenre vonatkozik - a másodpercnek arra a törtrészére, amit mostnak hívunk a két perccel ezelőtti régmúlthoz és a két perc múlva elérkező jövőhöz képest. Ennél tovább nem is remélhetek tiszta és érthető világot. Annyira egyszerû az egész. De talán nem jól magyaráztam. Nem is érdemes tudnom, hol kezdjem. Amikor kevés szóból is rengeteget értünk, kár szótagokkal meg hangzókkal birkóznunk. Csak azt tudom, hogy ebben a pillanatban mindennek van értelme. Előttem az egész élet, látom mindazt, ami rám vár. Kár, hogy ez az egész annyira nyomasztó.
Kapcsolódó idézetek
-
És csak most értettem meg, milyen jó élni. Azelőtt örökké halogattam mindent, valahogy sohase értem rá, siettem minél többet megtudni, hangosan tudtul adni a világnak, hogy vagyok. De most: álljon meg a menet! Hadd nézzek körül. Hadd teljék örömöm benne. És az is jó, hogy már nincs sok időm hátra. Már nagyon sokat megértek. Mindent! Ennél többet már nem lehet megérteni. Nem is kell.
-
Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.
Csitáry-Hock Tamás
-
Vannak pillanatok, amikor megáll az idő. Nem forog a Föld. És nincsenek kérdések, amik tûzként emésztik fel a lelkünket. Egy pillanatra az egész életünk értelmet nyer, és csak úszunk a semmiben. Eltûnnek a rossz emlékek. Minden szorongató érzés tovaszáll, és felváltja a boldogság.
-
Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
-
Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelmûségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban. Néha majdnem kétségbeejtő ez a határtalanság, (...) és én mégsem kívánok változtatni rajta. Nem akarok eltelni magammal, nem akarok dogmákba vakulni és formulákat szajkózni. Nem leélni, hanem megélni kívánom az életemet.
Kassák Lajos
-
Nem azért érdemes élni, ami megtörténhet. Hanem azért, ami éppen most történik. Ebben a pillanatban, ami éppúgy az enyém, mint bárki másé. Nem számít, hány pillanatot hagytam a hátam mögött - az számít, hogy most élek csak igazán, és élek, ahogy bárki más, és ez a pillanat éppannyira az enyém is, mint bárki másé. (...) Azért érdemes élni, ami most történik. Nem a tegnapért nem és nem a holnapért. A mostért.
Mike Greenberg
-
A jelen perc
oly síma, mint egy asztal,
e mai óra, e mai nap
oly üde, tiszta,
mint az új poharak,
mikre a múltnak
pókhálója
sem tapad,
vegyük hát
finoman ujjaink
közé a percet,
ők faragják
ki alakját,
vezessék
növését.
Pablo Neruda
-
Vannak olyan pillanatok az életben, amikor egyszerûen csak minden pont olyan, amilyennek lennie kell. Az ember tökéletes harmóniában van a világgal, és ennél teljesebbnek nem is érezhetné magát.
-
Nincs múlt, nincs ragaszkodás a múlt megmaradt darabkáihoz. Minden, ami van, ebben a pillanatban van, talán holnap, de sosem tegnap.
Alexandra Ripley
-
Vannak pillanatok, amikor a dolgok hirtelen leegyszerûsödnek, letisztulnak bennünk. Amikor világossá válik, mi a fontos, ki a fontos, hogyan is kellene élni. Milyen jó lenne, ha ehhez nem kellene egy autóbaleset, egy szörnyû diagnózis, valamilyen tragédia!
Bölcskei Gusztáv