Ugrás a tartalomra
Egy napját nem tudom megfogni és körülhatárolni életemnek, mert a mai napomban benne van a tegnap emléke és a holnap vágya, sőt úgy érzem, hogy az egész múltam és egész jövőm bizonyos értelemben benne foglaltatik mindennapi életemben. Ahogyan személy szerint folytatásnak és kezdetnek érzem magam a világban, ugyanígy napjaim is folytatásai és kezdetei a történelmi folytonosságnak, úgy mondhatnám: a jelenben létezem, és az időtlenségben élek. Néha majdnem kétségbeejtő ennek a tudata, máskor azonban boldogsággal tölt el az az érzés, hogy az egyetemesség része vagyok, s hogy a világ ezer történését, az emberi küzdelmek sokértelmûségét, a tengerek vadságát és a virágok szelídséget, a lemondás szomorúságát és a kezdeményezés örömét, a múltat és a jövőt egyszerre hordom a tudatomban. Néha majdnem kétségbeejtő ez a határtalanság, (...) és én mégsem kívánok változtatni rajta. Nem akarok eltelni magammal, nem akarok dogmákba vakulni és formulákat szajkózni. Nem leélni, hanem megélni kívánom az életemet.
Kapcsolódó idézetek
-
Valójában emlékeinkért élünk. Minden nap, minden órában, másodpercben, a végtelen sok pillanatban, és e végtelenül sok pillanat végtelenül sok benyomásában úgy érezzük, hogy világban-létünk energiáit gyûjtjük. Számunkra ezt jelenti az én létezése: az, ami emlékké lesz, egyszerre idő és időtlenség, jelen, a jelen áttûnése a múltba, és még inkább a jövőbe: a megtörtént áttûnése az emlék jövőjébe.
Beney Zsuzsa
-
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.
-
Én azt hiszem, a halhatatlanságot nem a halál órájában, hanem az élet folyamatában kell keresni. A halálunk utáni jövő vajmi keveset jelentene nekünk, ha nem élnénk meg a jelenben, ahogy félig-meddig öntudatlanul megéljük azt a kort is, mikor még nem léteztünk. Életünk egyetlen pillanata sem mozdulatlanná dermedt jelen, hanem jövő, jelen és múlt egymásba fonódó szövedéke. A múltról látszólag keveset tudunk, a jövőről még kevesebbet, s mégis hatnak az életünkre: így éljük meg minden pillanatban a halhatatlanságot.
Gyurkó László
-
Hiányzik nekem bármi is? A jövő. (...) Az, ami nem történt meg. A véletlenek, melyek belefolynak az életbe, a napok, amelyek majd eltelnek, olyan dolgok eredményei, amik már rég elkezdődtek; minden, amit valamiképpen az irányít, amire én vágyom. Ez az, ami hiányzik, amit nem ismerek: a jövő.
Tore Renberg
-
Az élet benyomások véget nem érő sora, szakadatlan változás és határtalan változatosság. Nem arra születtünk, hogy belefáradjunk, és én sem fáradtam még bele. De mindig is tudtam, hogy egyszer véget ér, hiszen éveim számának dacára én sem vagyok örökkévaló, és nem is volna helyes, ha az lennék.
Anthony Ryan
-
Életünk időbe ágyazott. Az idő pedig mint a jelenpillanatok egymásutánja jelenik meg számunkra. Ebből következik, hogy múltam már nincs - amit megtettem, nem tehetem meg nem tetté, s amit nem tettem meg, nem tehetem megtetté. A jövőm? Csak a reményeimben él. Semmi biztosítékom sincs arra, hogy akár csak a következő létpillanatot is megérjem.
-
Próbálok megélni minden napot úgy, mintha szándékosan visszajöttem volna arra az egy napra, hogy kiélvezzem, mintha az volna az utolsó teljes napja az én nem mindennapi mindennapi életemnek... Mindannyian együtt utazunk az időben, életünk minden napján. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást.
-
A múltnak le kell zárulnia, szerintem nem szabad sajgó szívvel visszagondolni különböző olyan helyzetekre, amiket már nem tudunk újra megélni vagy megváltoztatni. A jövő pedig bizonytalan, a jövőt a jelenünk teremti meg, ezért nem akarok rajta sokat gondolkodni. Én most, ma akarok élni!
Csonka András
-
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk.
Kollár-Klemencz László
-
Eddig féltem az emlékektől, nem akartam tudni róluk, ahogy a múltról se, mindig a pillanatnak éltem, úgy, hogy a jövő és a múlt nem létezik. De rájöttem, azok vagyunk, amiket az emlékeinkből fel tudunk idézni, és az, hogy minek tartjuk magunkat, nagyban befolyásolja, mi történhet majd velünk a jövőben.
Zakály Viktória