Egész életében a józan ész és logika embere volt, sokszor mondta is, hogy ebből van a legkevesebb ezen a világon. Nem rajongott azokért, akik érzelmi és nem intellektuális indíttatásból cselekedtek. Most azonban cserbenhagyta a józan ész, és a logika sem tudta legyőzni ösztönös félelmét.

Kapcsolódó idézetek

1. Érezte, hogy a jóság nem valamilyen permanens emberi képesség és tulajdonság; a legtöbb, amire ember képes, ha néha, ritkán, nem védekezik tulajdon jósága és jóravaló készsége ellen. Minden más embertelen, hazug. Márai Sándor
2. Az ember halála a józan ész (...). Egy elvesztegetett perc az életben. Az élet egy villanás, és nincs túlvilág. Úgyhogy csinálja úgy, hogy mindig a legnagyobb lángon égjen.
3. Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.
4. Ráeszmélt, hogy egész életében mások eszményeit követte, melyeket szavaikkal vagy írásaikkal ültettek el a lelkében, ahelyett, hogy a maga szíve vágyára hallgatott volna. Életpályáját mindig az irányította, hogy mit kellene tennie, nem pedig az, amit teljes szívéből szeretett volna megtenni. Mindig a jövőben élt, és a jelen állandóan kicsúszott a markából. Az eszményei? Arra a vágyára gondolt, hogy az élet ezernyi, semmitmondó tényéből bonyolult és gyönyörû mintát szőjön. De hiszen láthatta, hogy a legegyszerûbb rajz egyszersmind a legtökéletesebb is: amikor az ember születik, dolgozik, megházasodik, gyermekeket hív életre, és meghal! Meglehet, hogy aki megadja magát a boldogságnak, vereségbe nyugszik bele. De ez a vereség bizony sok győzelemmel fölér. William Somerset Maugham
5. Az ember, bárki legyen is, mindig és mindenütt úgy szeretett cselekedni, ahogy akart, nem pedig úgy, ahogy a józan ész és az előny parancsolta; akarni pedig akarhat bárki bármit, tulajdon érdekei rovására is. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
6. Elhatalmasodtak boldog emlékei, és megsemmisítették, amit józansága már-már felépített. Az ész hiába küzd az ilyen emlékekkel; szigorú próbálkozásai csak erősítik varázsukat. Stendhal
7. Az udvariassága pedig nem udvariaskodás volt, nem bók, nem üres fecsegés. Sokszor csak abban állott, hogy kellő pillanatban, észrevétlenül elhelyezzen egy közönyösnek látszó szót, melyet valaki kétségbeesetten várt tőle, mint életének igazolását. Ezt a legkülönb erénynek tartotta. Kosztolányi Dezső
8. Életének nagy ügye az volt, hogy gyûlölte az emberiséget. Gyûlölete kérlelhetetlen volt. Világosan látta, az élet rettenetes s nem egyéb, mint csapások sorozata. Királyok ülnek a nép nyakán, háborúk gyötrik a királyokat, pestisbe rohan a háború, éhínség követi a pestist, s az egész együtt vészes ostobaság. Világosan látta, hogy a létezés puszta ténye már magában véve büntetés. Látta, hogy a halál megváltás, tehát ha beteget hoztak elébe, ő meggyógyította. Voltak szíverősítői és italai, amikkel meg tudta hosszabbítani az aggastyánok életét. Talpra állította a bénákat és arcukba vágta: íme, lábra állítottalak. Hát csak vándorolj sokáig a siralom völgyében! Ha szegényt látott, aki már haldoklott az éhségtől, odaadta neki utolsó garasait, s ezt dörmögte: Élj, nyomorult! Zabálj! Tartsd ki sokáig, én nem rövidítem meg rabságodat! Aztán elégedetten dörzsölte kezét, mondván: minden rosszat megteszek az embereknek, amit csak megtehetek. Victor Hugo
9. Csak ment előre, bizonytalanul, s most már egészen irányt vesztve. Imént még kutatott valami után, most már csak menekült. Nem éhezett már, nem fázott, csak félt. Egyik ösztön kiszorította a másikat. Egyetlen gondolata az volt: menekülni, menekülni. Mi elől? Minden elől. Az élet szörnyû falakkal zárta körül mindenfelől. Ha szökni tudott volna a világból, megtette volna. Victor Hugo
10. Mondanom kell valamit a félelemről. Ez az élet egyetlen igazi ellensége. (...) Okos, alattomos ellenség, én aztán tudom. Nincs benne tisztesség, kímélet, nem ismer törvényt, sem illendőséget, nem ad irgalmat. Az ember leggyengébb pontjára támad, tévedhetetlenül, könnyedén megtalálja. Mindig az agyban kezdődik. Egyik pillanatban nyugodtnak, magabiztosnak, boldognak érezzük magunkat. Aztán a félelem, a csendes kétség mezébe rejtezve, beoson az agyunkba, mint egy kém. A kétség találkozik a hitetlenséggel, és a hitetlenség megpróbálja kilökni. De a hitetlenség szegényesen felfegyverzett gyalogos katona. A kétség könnyedén elintézi. Az ember szorongani kezd. Jön az észszerûség, hogy harcoljon értünk. Megnyugszunk. Yann Martel