Egész életemben ismertem a fájdalmat, de ez most számomra is újdonság. Nem rossz vagy csúnya dologból született. Ezt a fájdalmat a szépség kovácsolta (...). Ezt a fájdalmat magamhoz ölelem. Két kézzel kapaszkodom bele, olyan erősen, ahogy csak bírok, mert sosem akarom elfelejteni a szerelmet, amit iránta érzek. Ez a szerelem számomra örökké ilyen marad: A fájdalom szépsége.

Kapcsolódó idézetek

1. Az én szerelmem nem a szépségből született. Ilyesmihez nekem semmi közöm nincs, hogy is keveredhetnék ilyesmibe. Csakhogy egy másféle szerelem, mely bátortalanul, hosszú ismeretség után, a szenvedések kohójában jött létre, az állhatatosság kovácsolta ki, a tiszta szeretet révén vált tartós ötvözetté, kiállta az értelem próbáját, s a végén magától bontakozott ki hibátlan teljességében, ez a szerelem nevetett a szenvedélyen, mely forrón lobban fel, s hirtelen kialszik; ez a szerelem, ez kötött le engem; és bármi is támad fel, akárhogy táplálja, akárhogy széthúzza, azt nem szemlélhetem érzéketlenül. Charlotte Bronte
2. A fájdalom a múlt és a jelen szépségére emlékeztetett. Arra, amim van, és a szeretetre, amit elvesztettem. A szeretetre, amit adtam. És a szeretetre, amit elhagytam. Minél jobban fájt, minél jobban sajgott, annál édesebbek voltak az emlékek. Így bár szenvedtem a fájdalomtól, mégis együtt éltem vele. Charles Martin
3. Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerûen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl. Vavyan Fable
4. Ez a szeretet szépsége, akár szenvedély, akár barátság. Osztozás, ami sokszorozza az örömet és tompítja a fájdalmat. Robert Anthony Salvatore
5. A szerelem tulajdonképpen megfoghatatlan. De éppen ez a titokzatos valami nő, gyarapszik egyre bennem. Feledteti velem otthonomat, apámat, anyámat, elbódít, ha rád nézek és boldogsággal tölt el. Még az éhségről, a hidegről és betegségről is megfeledkezem. Azt hiszem, ez a szerelem. Margit Sandemo
6. A fájdalom szép is tud lenni. (...) Átalakító, teremtő erővel bír. V. E. Schwab
7. Bárcsak azt mondhatnám, hogy elmúlik a fájdalom... de nem múlik el. Viszont könnyebb lesz. (...) Azt hiszem, mindig is fájni fog... de hogy őszinte legyek, nem akarom, hogy a gyász végleg eltûnjön. A fájdalom... azt jelzi, hogy emlékszem arra, akit szerettem. A gyász mutatja, hogy még érez a szívem, hogy szerettem, és ez csodálatos dolog. J. R. Ward
8. Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, (...) és mindkettő szép és szükségszerû. Hermann Hesse
9. Hozzád vagyok kötve, ragasztva, forrasztva, feloldhatatlanul, széttéphetetlenül. És ez a szerelem, ami bennem él, független mindentől, mindentől, amit te teszel; ez van, létezik és él, és nem fog megszûnni, nem fog elmúlni, mert hatalmas, örök és csodálatos, mint a világ. Ara Rauch
10. Soha nem hittem korábban, hogy a földi kínok közt létezik ily felemelő, és ilyen mérhetetlen örömet adó érzelem, mint a szerelem. Arra gondoltam, talán épp ezért születnek meg az emberek újra meg újra és vállalják a betegség, a hitetlenség, a halálfélelem vagy a kétely nyomasztó érzését, mert tudják, hogy cserébe kapnak valamit, ami minden mást felülír majd. A. O. Esther