Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Soha nem hittem korábban, hogy a földi kínok közt létezik ily felemelő, és ilyen mérhetetlen örömet adó érzelem, mint a szerelem. Arra gondoltam, talán épp ezért születnek meg az emberek újra meg újra és vállalják a betegség, a hitetlenség, a halálfélelem vagy a kétely nyomasztó érzését, mert tudják, hogy cserébe kapnak valamit, ami minden mást felülír majd.

A. O. Esther
✍️ Író 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Soha nem hittem volna, hogy ilyesmi létezhet - olyan szerelem, amely teljesen magával ragadja az embert. Ami mindent, ami addig fontos volt, jelentéktelenné tesz. Ami az embernek a legmélyebb kétségbeesést és a legnagyobb boldogságot ajándékozza.
  2. Milyen furcsa, hogy mi, emberek, ilyenek vagyunk. Amint hallunk egy történetet, máris behelyettesítjük a szereplőket, és magunkat is elhelyezzük a mesében. És az is milyen furcsa, hogy mások is, más korokban, más városokban éppúgy éreztek és éreznek, mint mi. Pedig mikor az ember szerelmes, azt hiszi, csakis vele történhet ilyen csoda, azt hiszi, más lelkében még sosem játszódott le ez a nagy boldogság és nagy szenvedés. (...) A szerelem túlságosan összetett, fantasztikus és megmagyarázhatatlan érzés ahhoz, hogy beszélni lehessen róla. De benne él az ember minden mozdulatában.
  3. Egész életemben ismertem a fájdalmat, de ez most számomra is újdonság. Nem rossz vagy csúnya dologból született. Ezt a fájdalmat a szépség kovácsolta (...). Ezt a fájdalmat magamhoz ölelem. Két kézzel kapaszkodom bele, olyan erősen, ahogy csak bírok, mert sosem akarom elfelejteni a szerelmet, amit iránta érzek. Ez a szerelem számomra örökké ilyen marad: A fájdalom szépsége.
  4. Soha nem éreztem még magam ennyire élettel telinek. Az élet elragadja tőlünk ezt az érzést. A gyermekkor magasztos felismerései fokozatosan elenyésznek. A szerelem, csakis a szerelem adja vissza önmagunkat. Justin Cronin
  5. Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
  6. Esztendőkön át elhitettem magammal, hogy nekem nincs szükségem ama zûrzavaros, viharos, elmeölő hadijátékra, amit férfi és nő folytat egymással, szerelem címen. De van-e más, ami egyszerre képes felkavarni érzékeket, érzelmeket, van-e más, kedvesebb szörnyeteg, mint a gyönyörûség vágya, melynek fojtogató ölelésében ritka csoda ér: érezzük, hogy élünk?! Nem mást, nem kevesebbet akarunk, csupán mindent: élve megelevenedni. Vavyan Fable
  7. A félelemnél és szerelemnél nincsenek erősebb emberi érzések. Nem sok mindenben különböznek. Mindkettő őrült dolgokra készteti az embert. (...) Néha olyat is teszünk, ami halálra rémít minket, csak mert szerelmesek vagyunk.
  8. Az a sok csoda, amit ajándékul adott az élet, mind megmutatta, hogy volt miért, és van miért. Van miért élni, küzdeni, szenvedni és kitartani, mert mindennek oka van, és később összeáll majd a nagy egész, amit ma még nem láthatunk. Nem véletlenül születtünk a világra, feladatunk van, utunk, amit be kell járni, és észrevenni a szépségeket, bármily kacskaringós is legyen az út. Mert nincs tudatosulás fájdalom nélkül.
  9. Most ébredek rá, miért találtak ki külön elnevezést a szeretetre, miért volt szükség erre a szóra: sehogy máshogy nem tudnám kifejezni azt, amit érzek; a fájdalom, öröm, félelem és boldogság zavarba ejtő keverékét, amely éles pengékkel hasogat belülről. Lauren Oliver
  10. A szerelem soha nem sejtett erőket szabadít fel, és új energiával tölti fel az embert. Olyan sok örömet ad, hogy függővé lehet válni tőle. Ilyenkor nagyon szorosan kapcsolódik a másikhoz, és minden újabb találkozás megerősíti ezt az érzést. Minden kapcsolat olyan heves boldogságérzést hív elő, hogy minden alkalommal erősebb lesz az igény a kapcsolatfelvételre. Ekképpen növekszik és kezd önálló életet élni a szerelem. Alfons Vansteenwegen
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat