Ugrás a tartalomra
Egy aránylag magas életkor eléréséhez (...) ritkán fûzhetők személyes érdemek. Legjobb hát a még lehetséges örömökkel élve rezignáltan tudomásul venni.
Kapcsolódó idézetek
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
Az élet előrehaladtával egy kis pihenésre vágyunk, ezzel talán mindenki így van. Azt hisszük, megérdemeljük. (...) De aztán az ember kezd ráeszmélni, hogy az érdemek szerinti jutalmazás nem az élet feladata.
-
Megöregedni is érdem. A személyiség megérlelődése is elismerésre méltó teljesítmény.
-
Az öregeknek a jelent lebecsülő véleménye onnan származik, hogy ők maguk már elvesztették életörömüknek és az élet élvezésére való képességüknek legnagyobb részét. Izmaik gyengék és merevek lettek. Emésztésük és hőképzésük hiányos, alig tudnak már valaminek örülni. Ehhez jön mindenféle apró kellemetlenség, baj, betegség, úgy, hogy az öregeknek többnyire igazán nincs valami sok okuk rá, hogy az életet szépnek találják. Ezekkel szemben mily ragyogóvá teszik ifjúságuk éveit az elmúlt örömök emlékei. Akkor mind ez a sok rossz messze kerülte őket. S minthogy az emberek a dolgokat természetszerûleg mindig az adott állapotuk és álláspontjuk szerint ítélik meg, szerfelett könnyû az öregeknek az elmúlt élmények szubjektív örömeit objektív különbségeknek tulajdonítani.
Wilhelm Ostwald
-
Aligha méltó a korlátlan hatalomra az, aki a végsőkig ragaszkodik hozzá. Időben visszavonulni, a saját korlátokat felismerni nagyszerû cselekedet.
-
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Reményik László
-
Kevés ember ér meg többet ötven esztendőnél. És csak egyszer élünk... Kár elszamárkodni ezt az ötven esztendőt...
-
Az emberek sokasága előre borítékolja időskori boldogtalanságát és kiszolgáltatottságát. Nehéz bevallania magának, hogy mások jóindulatára, együttérzésére fog szorulni. Azt gondolom, ezzel a "szorult" helyzettel jobb mielőbb megbarátkozni, hogy ne vert helyzetben kelljen lenyelni a keserû pirulát.
Tóth Gábor Ákos
-
Az élet túl rövid ahhoz, hogy sajnálkozással töltsem. Ami volt, elmúlt és tanulom elengedni.
Csak egy életünk van, hát hozzuk ki belőle a legjobbat!
-
A ritka örömöket csak mértékkel szabad élvezni.
Hedwig Courths-Mahler