Ugrás a tartalomra
Az öregeknek a jelent lebecsülő véleménye onnan származik, hogy ők maguk már elvesztették életörömüknek és az élet élvezésére való képességüknek legnagyobb részét. Izmaik gyengék és merevek lettek. Emésztésük és hőképzésük hiányos, alig tudnak már valaminek örülni. Ehhez jön mindenféle apró kellemetlenség, baj, betegség, úgy, hogy az öregeknek többnyire igazán nincs valami sok okuk rá, hogy az életet szépnek találják. Ezekkel szemben mily ragyogóvá teszik ifjúságuk éveit az elmúlt örömök emlékei. Akkor mind ez a sok rossz messze kerülte őket. S minthogy az emberek a dolgokat természetszerûleg mindig az adott állapotuk és álláspontjuk szerint ítélik meg, szerfelett könnyû az öregeknek az elmúlt élmények szubjektív örömeit objektív különbségeknek tulajdonítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.
Arthur Schopenhauer
-
Ha öreg emberektől azt kérdezzük, hogy mit gondolnak: vájjon jobb lett-e a világ, majdnem mind tagadólag felelnek és pedig annál határozottabban, mennél öregebbek és közös véleményük, hogy "az ő idejükben" hasonlíthatatlanul jobb volt minden. Minthogy ilyenformán nyilatkoznak olyasmikről is, amik bizonyára nem változtak, mint pl. a nap melege, vagy a gyümölcsök zamata stb., teljesen nyilvánvaló, hogy ez ítélet alapja nem a dolgokban, hanem magukban az öreg emberekben gyökeredzik.
Wilhelm Ostwald
-
Az élet örömeit csak a gyerekek élvezik s azok, akik nem jutnak hozzá. Szegény felnőttek. Mindig jobban unják az életet és örömeit. Örülni a szegények tudnak. Szegény gazdagok, azoknak igazán nincs semmi örömük az életben. Torkig vannak az élvezetekkel. Mindig teli van a gyomruk, a legjobb dolgokkal. Szapulják a legjobb falatokat. Állandóan kifogásokat keresnek és mindent unnak, mert minden a rendelkezésükre áll.
-
Igenis van jelentősége annak, hogyan viszonyul valaki az öregedéshez, és milyen hatással vannak rá az öregedéssel kapcsolatban uralkodó eszmék. A pozitív beállítódás - ami számos tekintetben nagyon is indokolt, ugyanis sok idős ember még jó egészségnek örvend - fiatalon tartja őket.
-
Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.
Jean-Jacques Rousseau
-
Minél inkább öregszünk, annál szûkebb körbe szorulnak érzelmeink: mindennap vesztünk valamit abból, mi becses volt előttünk, s nem találunk érette kárpótlást, így ízenkint elhalunk, míg utoljára egyebet nem szeretünk önmagunknál, s érzeni s élni megszûntünk - még mielőtt megszûnt volna ittlétünk.
Jean-Jacques Rousseau
-
Öreg lettem, sokat vagyok egyedül, de ezt is jól viselem, emelt fővel, egy kis büszkeséggel; hidd el, nehezebb elviselni az ifjúságot, mint az öregséget, amikor már nincs választása az embernek. De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.
Örkény István
-
Egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid, vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség.
Márai Sándor
-
Amíg ifjak vagyunk még, a világ véleménye szerint élünk, és fontosabb számunkra a másokkal, mint saját magunkkal való jó viszony. De mihelyt az öregkort elértük, már jóval kevésbé látjuk érdekesnek az idegent, és semmi sem foglalkoztat annyira, mint épp saját magunk, akit nélkülözni kell már nemsokára.
-
Az emberek általában hozzá vannak kötve a múltjukhoz, és foglyai maradnak a fiatalosság illúziójának. Öregnek lenni rendkívül népszerûtlen dolog. Úgy tûnik, nem veszik figyelembe, hogy ha valaki nem tud megöregedni, az éppoly ostobaság, mintha nem tudná kinőni a gyerekcipőit. Egy harmincéves ember, aki még infantilis, természetesen sajnálatra méltó, de egy fiatalos hetvenévesre azt mondják, hát nem elbûvölő? Pedig mindkettő perverz, ízléstelen dolog, pszichológiai természetellenesség. Az a fiatal, aki nem küzd és nem győz, elmulasztja fiatalsága javát, az öreg pedig, aki nem tud figyelni a hegycsúcsokról a völgyekbe csordogáló patakok titkára, esztelen, valóságos szellemi múmia, nem egyéb, mint megdermedt múlt. Kívül marad a saját életén, géphez hasonlóan ismétli önmagát, amíg egészen elcsépeltté válik. Micsoda kultúra az, amely ilyen árnyalatokra tart igényt!
Carl Gustav Jung