Egy ártatlan, bûnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem.

Kapcsolódó idézetek

1. Megrészegültem a belső szabadságtól, Átitatódtam a megvilágosodástól. Olyan nagyon tudok örülni az életnek, Teljesen el tudom feledni, hogy nem szerettek. Mert lehet más is, aki engem szeret, Tudatomra ébredtem, a szívem nevet. Megkaphatom az igaz, tiszta érzést mástól, Nem kell sírnom, félnem a magánytól.
2. Lennék lélek, testetlen árnyék, magányos, riadt szívekre szállnék. Nem nyomasztana a magam gondja, fájdalom többé nem kínozna. A szellem, a szárnyaló, a fenséges, nem lenne többé ebben a testben, kiszabadulva börtönéből keringene a fellegekben.
3. Nem féltem többé, tőle s magamtól, megbékéltem a szeretéssel, amely oly elevenné tett, mint semmi más, elszabadultam a rabságból, ahová hajdan bezártam magam, s bár még nem tudtam, hová leszek ezután, mámorított a kitörés. Vavyan Fable
4. Szeretném az igazságot leírni itt. Az igazsághoz úgy szoktatom magam, mint a nagybeteg az életveszélyes, keserû orvossághoz; talán megöl, de lehet, hogy segít; tulajdonképpen nincs mit vesztenem. Az igazság, hogy lelki alkatomért, sorsom fordulásáért nem vádolhatok senkit. Márai Sándor
5. Elcsitult a lelkem, már semmit nem akart. Köszönetet mondtam a reggelért, hogy újra felébredhettem, a napért, mert cirógatta a hajam, a lányomért és a páromért, meg azért, hogy itt lehetek, ezen a világon. Akár fájdalmaktól gyötörten is. Már egészséges sem akartam lenni. Nem vártam a szertől - amit napról napra, szorgalmasan szedtem - semmit.
6. Kigyógyfûrészelem magamból a téves részeket. És nem hatódom meg könnyen már se bûnbánattól, se szép szavaktól.
7. Szétforgácsolódtam, élettelen dolgokhoz vonzódtam, a természethez, amely engem bûvöletbe ejt és meghat, a zenéhez, amely nekem az átlényegült szerelem, a gondolkodáshoz, amely a szellem ínyencsége, mindahhoz, ami csak kellemes és szép a világon. Azután összetalálkoztam ezzel a teremtéssel, aki összefogta kicsit tétova, változékony vágyaimat, valamennyit önmaga felé fordította, és szerelemmé változtatta. Guy de Maupassant
8. Minden megtisztult bennem, a világ mosolyogni kezdett, és minden rossz olyan volt szememben, mint a pókháló, melyet a kéz könnyedén szétszakít. A te kedvedért akartam jó lenni. (...) Igen, így volt, midőn hozzám jöttél, de most, hogy elhagysz, minden elsötétül körülöttem, szívem olyan, mint a sivatag magányos hollója. Mika Waltari
9. Megesküdtem magamban, hogy soha többé nem találkozom vele, örökre kitörlöm az emlékezetemből a mellette elvesztegetett időt, s még a nevét sem említem soha. Valamilyen különös oknál fogva megszállt a béke és a nyugalom. Semmi nem maradt abból a haragból, ami hazulról elüldözött. S attól féltem, hogy másnap újult erővel visszatér majd belém a keserûség, a szégyen és a féltékenység; hogy mindaz, amit aznap este megéltem, a saját súlyánál fogva darabjaira esik szét. Carlos Ruiz Zafón
10. Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elûzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem. Laurell Kaye Hamilton