Ugrás a tartalomra
Kigyógyfûrészelem magamból a téves részeket. És nem hatódom meg könnyen már se bûnbánattól, se szép szavaktól.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.
Horváth Tamás
-
Immár gyógyulok,
A fájdalmam is mind mélyebbre rejtem.
Immár mosolyogni megtanultam újra
És aztán rendre szépen elfelejtem.
Berde Mária
-
Csak lassan-lassan kezdtem eszmélkedni: semmi, amit elkövettünk, meg nem semmisíthető, és gyér minden jóvátétel. Amit létrehoztunk, azt el kell viselni. A szégyent, a tehetetlenséget. (...) Nincs feloldás visszafelé.
Jókai Anna
-
Naponkint elbukom magammal küzdve,
gyönge vagyok s hatalmas:
legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bûntudat
szívemben hideg kardvas.
Pálcát török magam fölött és szánom,
felmentem magam hányszor.
Váci Mihály
-
Már énnékem bizony nem kenyerem a bánat:
Csak úgy nyelem le, ha alapos oka támad,
S még ha száz oka is majd kiszúrja szemem,
Én bizony úgy teszek, hogy észre sem veszem.
Moliére
-
Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.
Paulo Coelho
-
Neked még azt is megbocsátom
hogy nincs mit megbocsátanom,
kegyetlenül jó vagy te hozzám,
a jóságod már fájdalom,
neked még azt is megbocsátom,
hogy vak gyanúsításaim
miatt én bûnhődöm, felőröl
a magam-fabrikálta kín,
neked még azt is megbocsátom.
Baranyi Ferenc
-
Egy ártatlan, bûnös lélek voltam, az életem tele volt igazságtalansággal. A rossz döntéseim után végül a magányt választottam. Megpecsételt sorsomon képtelen voltam változtatni. Végre megszabadultam. A szeretet meggyógyított. Nincs többé harag a szívemben, ami maradt, a tiszta gyermeki lelkem.
-
Ne hidd, hogy széttépem az emlékeket, miket tőled kaptam, hogy semmi se emlékeztessen reád! Megtartom a hervadt emlékeket, romba dőlt világommal, s (...) édesen merengve a szép múlton, édessé teszem a fel-felújuló fájdalmat!
Rudnyánszky Gyula
-
Itt vagyok, gyógyulok. Lemondtam.
Szívem újra rendesen ver magának.
Megtörten hever rendetlen büszkeségem
fehérben, mint a színtiszta gyász.
Kondor Béla