Ugrás a tartalomra
Egy barátság nem tartható fenn a számítógép vagy a mobiltelefon képernyőjén keresztül. Ezért szoktam közös kávézásra kényszeríteni a barátaimat.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindannyian sokkal kevésbé segítünk idegeneknek vagy alig ismerős embereknek, bármit is hangoztassunk ez ügyben. A barátkozás azonban nagy erőfeszítést és időt igényel. Nem olyasmiről van szó, amit egy csésze kávé mellett el lehet érni - többek közt azért nem, mert már mindenkinek megvan a saját baráti hálózata, s az, hogy teret és időt kínáljon számodra új barátként, azt fogja jelenteni, hogy fel kell áldoznia egy másvalakivel korábbról meglévő barátságát.
Robin Dunbar
-
Azt, hogy lehetek-e a barátod, nehéz megkérdezni. Azt, hogy kérsz-e egy kávét, sokkal könnyebb.
Fredrik Backman
-
A Facebook és egyéb digitális közegek nagyon jók lehetnek a barátság fenntartására, amikor nehéz találkoznunk. Úgy érzem azonban, hogy pusztán lelassítja azt a folyamatot, ahogyan a barátságok idővel természetszerûen kihunynak, amikor nincs állandó megerősítésük. Végső soron, hacsak nem valami mélyen erős kapcsolatról van szó, a digitális világon semmi sem fogja megakadályozni, hogy a barátság csendben ismerősséggé minősüljön le - valaki, akit valamikor ismertem. A barátságok fenntartásához alapvetően fontos, hogy időnként találkozzunk felújítani a "lángot".
Robin Dunbar
-
Bizalom nélkül nehéz fenntartani egy barátságot.
-
Az ember kössön több barátságot a való életben, mint a világhálón.
-
Minél nagyobb a fizikai távolság két ember között, annál több időt, energiát és pénzt igényel az együtt töltött idő. A legbensőségesebb barátságok legyőzik ezt az akadályt, ám a legtöbb kapcsolatot már pusztán az erőfeszítések fölemésztik.
-
A barátok létét nem szabad készpénznek venni.
Emma Straub
-
A Facebook elvileg közösségi oldal, ám úgy látom, a legtöbb ismerősöm, magamat is beleértve, túl sok időt tölt a saját profilja szerkesztgetésével meg a mások üzenőfalának összefirkálásával ahelyett, hogy inkább személyesen találkoznának.
Jodi Lynn Picoult
-
Nem lehetsz csak úgy egyik pillanatról a másikra a barátom, előbb be kell hogy tanítsalak.
Ashleigh Brilliant
-
Meghívlak egy kávéra...
Vagy egy sétára. Egy beszélgetésre. Igen, meghívlak. De nem kávéra, nem sétára, nem beszélgetésre. Sokkal többre.
Az életre.
Csitáry-Hock Tamás