Ugrás a tartalomra
Egy beszélgetésben elhangzó mondat rögtönzés - ki tudja az elején, mi lesz az utolsó szava? - és általában az a szándék gördíti előre, hogy kifejtsen egy gondolatot, ami talán csak félig tudatos akkor, amikor a mondat elindul. Minden szó vagy kifejezés megvilágítja az utat a következő számára; mint a gázlókövek, kirajzolják ennek a gondolatnak a teljes formáját. Ebben a tekintetben a beszéd analóg a tapintással: lehetővé teszi, hogy a metaforikus sötétben előretapogatózz egy integető ötlet felé, ahogy a kezeid is segítenének előrejutni egy sötét szobában.
Kapcsolódó idézetek
-
A beszéd - utazás, amelynek célja van, ezért az utat fel kell térképezni. Aki úgy kezdi, hogy nem tart sehová, általában oda is jut.
Dale Carnegie
-
A nyelv titokzatos dolog. Nemcsak a beszéd, a szó közöl, többet mond olykor a szem, egy félbehagyott kézmozdulat.
Pilinszky János
-
Mindennek a szavak az okai. Szavakkal mindent meg lehet magyarázni, mindent igazolni lehet. A szavak a tetteink álcázásául szolgálnak. Szavakkal azt bizonyítunk be, amit akarunk, majd az ellenkezőjét is.
Száraz Miklós György
-
Az érintés megelőzi a látást, megelőzi a beszédet. Ez a legelső beszéd, és ez a legutolsó, és mindig igazat mond.
Margaret Eleanor Atwood
-
A csend olyan tud lenni, akár a kudarc. Ha egy élénk beszélgetésben csönd áll be, az egy másodperc alatt érvénytelenné tud tenni mindent, ami addig elhangzott, mintha az egész csevej csupán szerencsés véletlen lett volna, mert csak idő kérdése volt mindvégig, hogy kiderüljön az igazság: hogy igazából nincs senkinek semmi mondanivalója a többiek számára. Miért nem tudnak az emberek csendben ülni egymás mellett anélkül, hogy unalmasnak, tehetetlennek és a többiek által kirekesztettnek éreznék magukat? A csend ráadásul mágnesként vonzza a süket dumákat, a beszélgetésben támadt ûr kitöltésének vágya szüli a legostobább megjegyzéseket.
Lisa Jewell
-
A beszéd a gondolatok eltitkolására való.
Talleyrand-Périgord
-
Ha van mit mondanod, de hallgatásra kényszerítenek, belül mondd ki; az ilyen hallgatás átsugárzik. Az is észreveszi, aki kiáltozásra is kész, hogy elhallgattasson. Õ fog megcsöndesedni, s elakad lehengerlő mondata közepén. Akkor nyugodtan pillants rá, kicsit hosszasabban. Érteni fogja, mit nem mondtál ki. Akinek beszédes a hallgatása, annak a szava rövid lesz, de hiteles. Halk, de határozott. Komoly, mégis derûs. Vonzani fog, anélkül, hogy akarná. Világol a mind sötétebb világban.
Vasadi Péter
-
Isten mindenben megnyilvánul, de a szó az egyik kedves eszköze a cselekvésre. Mert a szó nem más, mint a rezgéssé alakult gondolat: kiteszed a levegőbe mindazt, ami addig csak energia volt. Nagyon vigyázz, mit mondasz.
Paulo Coelho
-
Az interakció kölcsönös egymásra hatás a kommunikációban. Hatunk és hatnak ránk. Ebben az oda-vissza hatásban megnyilvánulásaink előhangolói annak, miként viszonyulnak majd hozzánk. Ezek az interakciók a legváratlanabb pillanatokban is döntő hatást gyakorolhatnak életünk alakulására.
Mikola Péter
-
A beszédek (...) nem jelentenek semmit. Csak a szavak mögött rejtőzködő szándék számít, amely gyakran homlokegyenest ellenkezik a szavakkal.