Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy ember szerintem háromszor hal meg. Először, amikor megáll a szíve és a lélegzése, másodszor, amikor eltemetik, harmadszor pedig, amikor utoljára tesznek róla említést a Földön.

Menyhárt Jenő
⚖️ Igazság 🌈 Szivárvány
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Kétszer halsz meg. Először amikor már nem lélegzel, másodjára amikor valaki utoljára mondja ki a neved.
  2. Azt mondjuk, az ember akkor hal meg, amikor a szíve leáll, nem előbb. Kicsit önkényesen hangzik. (...) Talán valójában akkor hal meg valaki, amikor az agya áll le, amikor már nem képes új gondolatokat befogadni. George Orwell
  3. Istenem, hiszen a halál, az valami nagyon szomorú és nagyon sötét dolog. Időnként meglátogatja a családokat, és emlékeztet mindenkit arra, hogy az élet nem végtelen és ez nagyon, nagyon szomorú. Mert az embernek eszébe jut, hogy rendre mind temetések lesznek, ez is, az is meghal, a világ üresebb lesz, mind üresebb, míg végül az embert is eltemetik. Wass Albert
  4. Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal. Kim Stanley Robinson
  5. Akárhányszor meghal egy ember, az univerzum egy része elpusztul. Mindaz, amit ez az ember érzett, átélt, megcsodált, eltûnik vele együtt, valahogy úgy, mint a könnyek az esőben. Paulo Coelho
  6. Az ember csak egyszer hal meg (...), és akkor úgyis meg kell halnia. Ha örökké félünk, mit érünk vele, csak nyomorúsággá tesszük az életet. Edgar Rice Burroughs
  7. Amikor eltávozik az élők sorából az utolsó ember is, aki még emlékezett rá, a halott másodszor, és ezúttal véglegesen meghal, mintha soha nem is élt volna. Ámosz Oz
  8. Az ember legföljebb akkor gondol a halálra, amikor beteg, vagy amikor valakinek a temetésén van, vagy a templomban. De inkább csak úgy általában gondol rá, nem vonatkoztatja a halált önmagára, arra, hogy egyszer majd ő is meghal. Ladislav Fuks
  9. - Szerinted mikor hal meg egy ember? (...) - Amikor elkap egy gyógyíthatatlan betegséget? - Nem. Hanem akkor, ha elfelejtik.
  10. Az embernek van egy tudatos része, amelyik azt gondolja, hogy a halál egy természetes dolog. Még megnézek valamit ebben a könyvben, vagy elintézek egy fontos ügyet, aztán meghalok, ez a feladatom még sürgős, aztán jöhet a meghalás. De ez sajnos nem így történik. Hanem úgy történik, hogy az emberrel valami súlyosabb baj lesz, és a végén nagy nehezen hal meg. Csányi Vilmos
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat