Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy gyerek toleranciára, elfogadásra, alkalmazkodásra nevel. A születés után felismered, hogy nem te vagy az első a sorban, sőt, sokadik helyre csúsztál. Ez persze nem baj, de mindenképp meg kell szokni.

💓 Szerelemvágy 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
  2. Ha az embernek gyereke van, hát még ha egyetlen, először is úgy igyekszik nevelni, hogy tökéletes biztonságban érezze az otthonát. Ezután következik, amikor az ember arra tanítja, hogy ebben a nagyon bonyolult világban is megtalálja a biztonságát. De nem úgy, hogy az ember mindentől óvja, és megtiltja neki, hogy kilépjen a világba. Hanem azzal, hogy hagyja, hadd menjen bátran, tanuljon megállni a saját lábán abban a tudatban, hogy ott van mögötte az otthon biztonsága, ahová mindig visszavonulhat, ha úgy adódik.
  3. A gyermekek nem születnek rossznak, hanem azoknak a hatására válnak azzá, akik gondozzák őket. Racionális gyermeknevelés racionális gyermekeket fog eredményezni. Ted Chiang
  4. Az élet alkalmazkodás. Már az iskolában elkezdődik, csöndben ülve kell figyelnünk, mind ugyanazt tanuljuk, később mi is ugyanúgy iskolába járatjuk a gyerekeinket, hogy ők is azt tanulják, amit mi tanultunk: nyelvet, tiszteletet, számtant, a fontos események évszámát, amelyek szigorú ok-okozati rendben sorakoznak történelemkönyvekben. Csak hogy kirekeszthessünk mindent, ami logikátlan, véletlenszerû, érthetetlen. Jannah Loontjens
  5. Meg kell tanulnunk, hogy a kellemetlenségeket is elviseljük. Jó dolog cuclit dugni a kisbaba szájába, hogy ne sírjon. De idővel le kell szoktatni róla. Agatha Christie
  6. A szülőséget tanulni kell, és aközben tanuljuk, miközben már csináljuk is. Nincs lehetőség arra, hogy ha egyszer elcsesztünk, akkor leszûrjük a tanulságokat, és egy második életben ugyanazzal a gyerekkel újrakezdjük, mert a világ már csak úgy van kitalálva, hogy egy életünk van.
  7. Szülőként nem az a feladatunk, hogy megváltoztassuk az embereket és a társadalom arcára formáljuk őket, hanem hogy fölismerjük a gyerekekben a képességeiket, mi az, amiben jók, mi az, amit szeretnek, mi az, ami az erős oldaluk, és azt biztassuk, és ami kevésbé megy nekik, abban segítsük és támogassuk őket. Igazából csak vezetgessük őket, hogy hogyan kell a világban elnavigálni azokat a képességeket, amikkel rendelkeznek. Mihalik Enikő
  8. A legelső, amit egy gyereknek meg kell tanítani, az nem a számtan és a geometria, hanem az, hogy legyen önmaga. Erős, derûs, önbizalommal teli ember, aki - bárhová vesse is a sorsa - megbízhat önmagában. Müller Péter
  9. Ahhoz, hogy meglátogasd a Föld bolygót, emberi gyermekként kell megszületned. Először meg kell tanulnod használni az új testedet: mozgatni a karjaidat és a lábaidat, majd felegyenesedni. Aztán megtanulsz járni, futni, csapkodni, tapsolni, szavakat formálni. Lassan megtanulsz vigyázni magadra. (...) Felnősz, utazol, dolgozol. Lehet, hogy lesznek gyerekeid, sőt netán unokáid is. Az évek során megpróbálsz értelmet adni ennek a boldog és szomorú, teljes és üres, folyton változó életnek, amiben benne vagy. És amikor majd eljön az idő, hogy visszatérj a csillagodhoz, talán nehéz lesz búcsút venni ettől a furcsa, mégis csodás világtól.
  10. A kölcsönös tisztelet elengedhetetlen az együttélésnél. Nagyon sok szülő ezt teljesen félreértelmezi, és azt hiszi, hogy az életét fel kell adnia a gyerek kedvéért. Nem. Az nem a tisztelet jele. Így a gyerekek nem a kölcsönös tiszteletet fogják megtanulni, hanem pont az ellenkezőjét. Csernus Imre
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat