Ugrás a tartalomra
A kölcsönös tisztelet elengedhetetlen az együttélésnél. Nagyon sok szülő ezt teljesen félreértelmezi, és azt hiszi, hogy az életét fel kell adnia a gyerek kedvéért. Nem. Az nem a tisztelet jele. Így a gyerekek nem a kölcsönös tiszteletet fogják megtanulni, hanem pont az ellenkezőjét.
Kapcsolódó idézetek
-
Tiszteld azt a hatalmat, amely megérdemli a hûségedet, de bátran kérdőjelezd meg és nyíltan mondj ellent azoknak a hatalomgyakorlóknak, akik igazságtalanok! A legtöbb családban és az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeknek, hogy felismerjék ezt a különbséget. Csak a hatalom tiszteletére nevelnek. Márpedig nem minden hatalom érdemli meg a tiszteletet.
Philip Zimbardo
-
Nem hiszek a válás üdvözítő voltában. Abban hiszek, hogy a gyermekünk kedvéért együtt kell maradnunk, és el kell viselnünk, amit ránk mért a sors. (...) Tudom, hogy gyakran hallani: a gyerekeknek is jobb, ha a szülők szépen elválnak, ha nem bírják ki együtt, de szerintem nem így van. A gyerekeknek szükségük van a szüleikre. Mind a két szülőjükre. A veszekedések feleannyit ártanak nekik, mint a felnőttek képzelik, sőt talán még hasznukra is válnak: megtanítják őket arra, milyen az élet.
Mary Westmacott
-
A gyermek minden áldozatra le van kötelezve szülei iránt, még ha életét kívánják, azt is oda kell értük adnia; de a becsületet senkiért és semmiért a világon nem szabad feláldozni, aljasságra még a szülők érdekében sem szabad vetemülni.
Kánya Emília
-
A gyermeki lélek számára nincs fontosabb a szeretetnél és az elismerésnél. Ha egy gyermeknek ezeket nem mutatják ki egyértelmûen és kézzelfoghatóan, elfonnyad, akár egy virág, amelyet nem locsolnak. Ez ennyire fontos.
Steve Biddulph
-
Nem tudsz úgy megosztani valamit egyikünkkel, hogy azt ne oszd meg mindegyikünkkel. (...) Nem azért játszol, vagy színezel egy képet egy gyermekkel, hogy a saját magasabbrendûségedet bizonyítsd. Azért döntesz úgy, hogy korlátozod magad, hogy ezzel elősegítsd, és megbecsülésben részesítsd azt a kapcsolatot. Akár még egy versenyt is kész vagy elveszíteni azért, hogy győzelemre juttasd a szeretetet. Mindez nem a győzelemről és a vereségről szól, hanem a szeretetről és a tiszteletről.
William Paul Young
-
Először minden tiszteletet megvonunk a gyerektől, aztán amikor már ő sem tiszteli magát, azt mondjuk neki, hogy próbálja meg tisztelni önmagát. Ez annyira abszurd helyzet! Minden gyerek nagy önmaga iránti tisztelettel születik. Minden gyerek tudja, hogy van értéke, belső értéke. Számunkra csak azért nem értékes, mert olyan, mint Buddha, vagy Krisna, vagy Krisztus - de ő egyszerûen tudja, hogy értéke van, hiszen létezik. És ez elég!
Osho
-
A gyerekek képesek és hajlandók komolyan venni szüleiket, de ehhez előbb nekik is azt kell tapasztalniuk, hogy komolyan veszik őket, és hogy a szülők egymás iránt is ugyanilyen tiszteletet tanúsítanak.
-
Sok szülő észre sem veszi, hogy csak olyankor fejezi ki a szeretetét gyermeke iránt, ha az jó hangulatban van, és az elvárásainak megfelelően viselkedik. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy ha megvonják a szeretetüket egy időre, akkor a gyermek azt fogja tenni, amit ők szeretnének. Ez a szülői magatartás azonban ahhoz vezet, hogy a gyermek lázadni kezd a szülő ellen.
Gary Chapman
-
Egy gyerek toleranciára, elfogadásra, alkalmazkodásra nevel. A születés után felismered, hogy nem te vagy az első a sorban, sőt, sokadik helyre csúsztál. Ez persze nem baj, de mindenképp meg kell szokni.
-
Senki sem fog csak úgy tisztelni az életben. A tiszteletet meg kell szerezned, ki kell érdemelned, utána pedig úgy kell óvnod, mintha szent ereklye lenne, mert nem számít, mennyire is nehéz megszerezni az ember tiszteletét, egy pillanat alatt el lehet veszíteni.