Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy gyerek világa többnyire nagyon távol esik a felnőttek mozgalmas életétől. Csak amikor megöregszenek, akkor fordul elő újra, hogy egy hullámhosszra kerülnek a gyerekekkel.

🌱 Bölcsesség 💭 Álmodozás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ki mondhatná meg, mi foglalkoztatja a gyerekeket, amikor még ilyen kicsik? Az ő világukban az állatok és a tárgyak is beszélnek. A felnőttek számára ez már hallótávolságon kívül van.
  2. A gyerek számára az öregség adottság. Vannak az öregek, és vannak a fiatalok, az ember pedig még azt az összefüggést se látja, hogy a gyerekekből lettek az öregek. Csak felnőtt korában látja az ember, hogy az aranyos, kedves gyerekekből undok felnőttek lesznek és szörnyûséges öregek. Csányi Vilmos
  3. A gyerek, ha felnő, úgyis elhagyja szüleit. A fiatalok előre néznek, meggondolatlanságukban mindig új élményeket keresnek, és keveset törődnek az emlékek egyre sûrûsödő terhével. Ezért nem haladhat együtt öreg és fiatal, és ezért halad előre a világ. G. Hajnóczy Rózsa
  4. A gyerekek, akármilyen szomorúan is hangzik ez, felnőttekké válnak: a szemük megromlik, és többé már nem vesznek észre bizonyos egészen fontos dolgokat. Legfeljebb időnként hiányolják őket.
  5. A gyerekek egyszerre ismerősek és idegenek. Néha úgy érezzük, nagyon hasonlítanak hozzánk, néha pedig mintha egész más világban élnének. Alison Gopnik
  6. A gyerekek megváltoztatják azt a tengelyt, ami körül az életed forog. Előtte minden csak magadról szól. Ez idővel unalmassá válik, de a gyerekekkel minden egy csapásra megváltozik.
  7. A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük. Pilinszky János
  8. A gyermekkor az élet nagyon fontos szakasza, de sokkal tovább vagyunk felnőttek, mint gyerekek. Felnőttkorban is lehet fejlődni, ez az időszak tele van lehetőségekkel, kreativitással. Ráadásul megválogathatod, hogy kikkel akarod tölteni. Esther Perel
  9. Szeretek gyerekek között lenni. Õk mindent észrevesznek. Még nem fásultak el. Felvillanyozzák őket olyan dolgok, amelyek bennünket már régen nem izgatnak, mert elfeledtünk lelkesedni értük. Olyan természetesek, olyan önfeledtek. Michael Jackson
  10. A gyerekek annyi tapasztalatot kapnak felnőttektől, más gyerekektől, hogy mit hogyan kell csinálni, de felnőttkorban ez megszakad. Mindenki csinálja, ahogy tudja, és nem árulják el egymásnak. Magukra hagyott felnőttek az ajtók mögött. Kollár-Klemencz László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat