Ugrás a tartalomra
Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre.
Kapcsolódó idézetek
-
Annak a kisgyermeknek a helyzetében vagyunk, aki bemegy egy hatalmas könyvtárba, amely számtalan, különböző nyelven írt könyvvel van tele. A gyermek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia azokat a könyveket. De hogy hogyan, az számára elképzelhetetlen. Nem érti a nyelveket, amelyeken a könyvek íródtak. Homályosan gyanít valami misztikus szabályt a könyvek elrendezésében, de nem tudja, mi az.
Albert Einstein
-
Gyerekkoromban már meg voltak számlálva a korszak napjai, amikor az amerikai gyermekek életét még nem uralta a televízió és a videojátékok. Tekervényes történeteinkkel mi magunk teremtettük meg a saját világunkat, azokat a technikákat gyakorolva, amelyekkel a felnőttek is alakítani tudják életüket és kollektív valóságukat; képzeletbeli világokat formáltunk, azokról szóló történeteket meséltünk, bennük szerepeket teremtettünk és játszottunk el. Ma ezeket a képzeletbeli világokat készen kapjuk a televízió-stúdiókból és a szoftvergyárakból, és a gyerekek távoli idegenek alkotta, olcsó, rikító és gyakran erőszakos világokban kóborolnak. Ezek előre legyártott képeket adnak, így az a képesség, hogy saját képeket alkossanak (ezt a képességet hívjuk képzelőerőnek) elsorvad. A gyerek nem tud elképzelni egy új világot, és úgy nő fel, hogy hozzászokik ahhoz, hogy elfogadjon bármilyen valóságot, amit elétesznek.
Charles Eisenstein
-
Azért írok a gyerekeknek, mert gyerekkoromban a könyvek mentették meg az életem. Megmutatták, hogy ha akarom, erős lehetek, akár új bőrt is növeszthetek, ha az enyém túl vékony, vagy nem megfelelő színû. A könyvek révén az lettem, ami a valóságban soha: bátor, merész és természetfeletti módon gyors. Ezt akartam visszaadni. Azoknak a gyerekeknek, akik számkivetettnek érzik magukat, akiknek a tehetségét még nem fedezték fel, akiknek a képességei még nem nyilvánultak meg - meg akartam mutatni nekik, hogy egyszer eljön az ő napjuk.
-
A meghiúsított kívánság a fantáziálás kezdete. Minden gyerek nagy akar lenni; a környezetében minden tényező azt sugallja, hogy kicsi. A gyerek úgy győzedelmeskedik a környezetén, hogy elmenekül; szárnyakon repül és a fantáziában éli ki az álmait.
Alexander Sutherland Neill
-
Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játékban. Én már csak unatkozni tudok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. Elpárolgott a képzelgés adománya, amely talán egyedül képes tetszetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket. Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szülte erényekkel ruházzak fel embereket, vagy legalább csak a magam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendû szépséget...
Szilvási Lajos
-
Az emberiség olyan, mint egy gyerek, aki felnövekedvén döbben rá arra, hogy a világ jóval több, mint az ő kis szobája vagy a játszótere: hogy a világ hatalmas, ezernyi dolog vár benne felfedezésre, és számtalan olyan gondolatot ébreszt, amelyek eltérnek attól, amelyek kezdetben megfordultak a fejében.
Carlo Rovelli
-
A "felnőttek" általában lehetetlenül gazdálkodnak az idővel. Örökös várakozásban élnek, múlt és jövő szakadékában. Egyre várnak valamit (hol ezt, hol azt), mígnem elérkezik haláluk órája. Nem így a gyerekek. Õk egy szabad órába, egy délutánba, egyetlen percükbe is életük egészét ömlesztik bele, ahogy csak a nagyon gazdagok tudnak és mernek költekezni. (...) Míg a gyermekkort kinőjük, e lelki gyermekséget halálig megőrizhetjük.
Pilinszky János
-
Más és más történetek kötik le a gyerekeket. (...) Amit gyerekkorban befogad a lelkük, jó meséket, nekik való bábszínházat, érdemes zenét, gazdag képzeletû rajzfilmet, mesefilmet, abból gazdagodnak. De ha nem kapja meg a gyerek a neki megfelelő nívós irodalmat, értékes muzsikát, ha mondjuk rémes, piff-puff rajzfilmeken nő fel, akkor üres marad a lelke, s ennek következményei lesznek.
Csukás István
-
A gyerekek valósága álmokból és játékokból épül fel. A hazugság észrevétlenül keveredik közéjük. De lehet, hogy a valóság minden ember számára ugyanilyen. Álmok, játékok, hazugságok.
Riikka Pulkkinen
-
Ha egy gyerek saját tapasztalatai alapján eredményesen alakított ki egy fogalmat, akkor megalkotott valamit, ami előzőleg nem létezett, és ez a valami pszichológiai értelemben is beépül a személyiségébe, ugyanúgy, ahogy táplálékának lényeges anyagai beépülnek testébe. Ennek a tudásdarabnak olyan értéke lesz számára, mint egy kedve szerinti kép festésének, egy jó történet megírásának vagy egy izgalmas színdarab kitalálásának, amit társaival eljátszhat. Önmagában lesz értékes, mert annak az anyagnak lesz egy része, amelyből maga az élet áll.