Ugrás a tartalomra
Egy hívőt tényleg nehéz letéríteni az útjáról, akárhonnan is jön, akármilyen nyelven beszél vagy tanult, akármelyik vallást is szolgálja, mert a szívében mindig a maga igazát hordozza. Így azzal él és azzal hal.
Kapcsolódó idézetek
-
Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!
-
Higgyél Krisztusban, és higgyél abban is, hogy valahol neki is van valami célja azzal, mi lettél, mi vagy, merrefelé tartasz. A hitben úgysem a megváltás a fontos, hanem a nyugalom. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, de aki igazán hisz benne, annak, még ha pokolra is jut a bûnei miatt, mindig ott lesz a lelkében a nyugalom, hogy elviselje, ami rászakadt.
-
Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől.
Paulo Coelho
-
Sosem tudhatjuk, hogy a legmélyebb fájdalmaink vagy megaláztatásaink kiknek segíthetnek. Hisz Isten útjai kifürkészhetetlenek, ezért ha valakit szívat, abban biztosak lehetünk, hogy jó okkal teszi.
-
Aki szemtől szemben kívánja látni az Igazság egyetemes és mindent átható Szellemét, annak meg kell tanulnia, hogy a leghitványabb teremtményt is ugyanúgy szeresse, mint önmagát. Aki erre törekszik, annak az élet egyetlen területéről sem szabad kivonulnia. Így sodorhatott engem is az Igazság rajongó szeretete a politika mezejére, és habozás nélkül, noha a legmélyebb alázattal állíthatom, hogy aki szerint a vallásnak semmi köze a politikához, az nem tudja, mi a vallás.
Mahatma Gandhi
-
Csak egy dolgod van az életben: azt csinálni, amiben hiszel. Ha erre képes vagy, kitartóan, határozottan, nem feladva, akkor nem lesz gond. (...) Akinek menni kell és megy, az nem néz oldalra, csak az utat figyeli, mert megtanulta, hogy csak az számít.
Oravecz Nóra
-
Ha hû maradok ahhoz, amiben hiszek, az méltóságot ad, és belekapaszkodhatok, és mindenekfölött, kétségtelenül ez az a hit, ami hazavezet.
-
Nem hazudott. A teljes igazat mondta. De a szavak csak szavak, ritkán térítenek le valakit az útról, hacsak maga is nem akarja, hogy letérítsék.
Mark Lawrence
-
Minden ember két hitkérdéssel szembesül itt; először, hogy érdemes-e hinni az életben, másodszor, hogy érdemes-e hinni az élet céljában. Mindkét kérdésre mindenki már csak azon egyszerû ténynél fogva, hogy él, oly határozott és habozás nélküli "igen"-nel felel, hogy nyomban elfoghatja a kétség, vajon jól értette-e a kérdést. Annyi bizonyos, keserves munkájába kerül, mire újra eljut oda, hogy belsőleg is igent tud mondani mindenre, hiszen ha mélyebbre ás magában, olyan kérdések rohanják meg, amelyekre csak zavaros és kitérő válaszok adódnak.
Franz Kafka
-
A vallás nem más, mint az igazság keresésének útja. A vallás nem az igazság. A vallás csak egy út. És minden ember másik úton jár.
Anita Moorjani