Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!

🎖️ Katonatiszt 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Ó igen, adni kell, adni, mindent odaadni. Munkát, erőt, életet. Pénzt, ruhát és kenyeret. Könnyet, mosolyt, simogatást. Jó szándékot, jó akarást, imádságot, egészséget. Melegséget, élő hitet. Odaadni akárkinek, a legelső nincstelennek, a náladnál szegényebbnek. Szeretettel adni és érte semmit sem kívánni. Így kell élni. Mezei Mária
  2. Fontos lenne megérteni, hogy a megváltott élet nem lehet, nem maradhat öncélú élet! Amit kaptunk és kapunk, azt tovább is kell adnunk, hogy hitünk hatással lehessen embertársainkra is... Ha a hívő jó példa, akkor Isten vonzó lesz... A világ azt hiszi el, amit személyes életeken, életváltozásokon keresztül lát.
  3. Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla.
  4. Mindnyájan hinnénk Istenben, ha az összes kívánságunkat teljesítené. A hit nem a könnyû életről szól, még csak nem is egyenlő az igazsággal. A hit mindezektől függetlenül él a szívünkben. Jessica Shirvington
  5. Istenben hinni azt jelenti, hogy átadjuk neki a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is. Az egész életünket a szeretet szolgálatába állítjuk. Simon András
  6. Higgyél Krisztusban, és higgyél abban is, hogy valahol neki is van valami célja azzal, mi lettél, mi vagy, merrefelé tartasz. A hitben úgysem a megváltás a fontos, hanem a nyugalom. Az Úr útjai kifürkészhetetlenek, de aki igazán hisz benne, annak, még ha pokolra is jut a bûnei miatt, mindig ott lesz a lelkében a nyugalom, hogy elviselje, ami rászakadt.
  7. Hinni kell. Szinte mindegy is, hogy ki miben hisz: lehet hinni a Jóistenben, az energiában, a fényben, vagy bármiben, de hit nélkül nagyon sivár lenne az élet. Vásáry André
  8. A hit valójában nem filozófiai kérdés, hanem életforma. Egész életünk, a gondolkodásunk és a cselekedeteink teljes szívvel való alárendelése annak az eszmének, amit az életünk zászlajára tûzünk. Simon András
  9. Hiszek abban, hogy létezik valami, ami segít majd nekem, ha hozzá fordulok. Például ha igazán pozitív módon járok el, hiszek abban, hogy ez a pozitív magatartás válaszra talál. Hiszek abban, hogy életemet a lehető legbecsületesebben, legtisztábban, legtiszteletreméltóbban, legőszintébben, és... nem erőlködve vezessem. Julia Migenes
  10. A "hitetlenek" nem csak azok, akik nem hisznek Istenben vagy valamilyen más természetfeletti, transzcendens lényben, szellemben. Azok az igazi hitetlenek, akik nem hisznek semmiben. Se Istenben, se emberben. Nem hisznek önmagukban. Nem hisznek az életben, az élet szentségében. Nem hisznek az öröm lehetőségében. Nem hisznek abban, hogy segíthetnek másokon. Nem hisznek abban, hogy az életnek lehet, van valami értelme. Hankiss Elemér
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat