Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy jó könyv értékét, mint minden mûalkotásét, az jelzi, akkor volt igazán érdemes létrehozásán fáradozni, ha alkotóját túléli. Amikor kiderül, hogy kellett, ha nem lenne, hiányozna, talán tényleg szükség volt rá, mert általa kicsit teljesebb a világ. Tehát, hogy nem mindegy, létezik-e, vagy sem.

Bodor Ádám
💔 Kapcsolat vége 💞 Igaz szerelem
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Hiszek abban, hogy az embernek van egy magasabb küldetése, amit rábíztak. Értéknek azt tartom, ami ebből a világból olyan dolgot tud felmutatni, amely a bármikor érkező elmúlás pillanatával együtt nem enyészik el. Hiszem, hogy van, ami túléli az embert, van, ami túléli az írót. És ez nem minden esetben a könyve. Lehet, hogy egy mondata, lehet, hogy egy megérintő sugallata, ami egy másik emberben megfogan. Jókai Anna
  2. Nem hiszem, hogy a mûvészetnek kellene gondolkodnia a saját társadalmi jelentőségéről. Ha a mûvészetnek van feladata, akkor csak az, hogy magas szintû alkotásokat hozzon létre. A magas szintû alkotás pedig nem más, mint a lét autentikus megragadása. Ha ez sikerül, annak nyilván van hatása a világra. Amikor nagy mûvet olvasol, hallgatsz, látsz, akkor egyértelmû: e nélkül a mû nélkül immáron nem kompakt a világ. Háy János
  3. Csak az a könyv fontos, melynek lapjairól az életöröm és a bölcsesség hangja elér a szívig. Ha oda elér, feljut az égig - az ilyennek nincs szüksége olvasóra, az olvasónak van szüksége rá.
  4. Egy olvasmány vagy bármely más mûvészi alkotás igazi gazdagságát éppen az értelmezhetőség szabadsága jelenti, ami független az alkotói szándéktól. Bodor Ádám
  5. Jóllehet bajban lennénk, ha meg kellene fogalmaznunk, hogy minek alapján állapítjuk meg, hogy a rengeteg könyv közül melyik a szemét és melyik az igazi érték. Mégis, ha ott van a szemünk előtt, rögtön észrevesszük. Barabási Albert-László
  6. Az emberéletnek akkor és csak akkor van valamiféle haszna, ha a világmindenségnek mint egésznek benső értéke (figyelembe véve múltat, jelent és jövőt) nagyobb lett annak következtében, hogy az emberi cselekedetek és tapasztalatok megtörténtek (vagyis, hogy az emberiség létezett), mint amilyen akkor lenne, ha minden más tényező változatlanul tartása mellett ezek a cselekedetek és tapasztalatok soha sem történtek volna meg (vagyis, ha az emberiség nem létezett volna).
  7. Lehet és kell is a gyermekek számára könyvet írni, de jó és hasznos csak az a könyv lesz, amely a felnőtteket is érdekli és ami nem mint gyermekkönyv, hanem mint olyan irodalmi mû tetszik, amelyet mindenki számára írtak. Visszarion Grigorjevics Belinszkij
  8. Minden tudomány csak valamilyen értelmetlen kíváncsiság kielégítése lenne, ha nem arra törekedne, hogy az emberi személyiség létezésének értékét emelje. A tudományok igazi értéke úgy derül ki, ha megfogalmazzák azt is, hogy mit jelentenek eredményeik az ember vonatkozásában. Rudolf Steiner
  9. Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életmûvek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat. Radnóti Miklós
  10. - Hogyan segíthet egy könyv? - Mit gondol, mire jók a történetek? Ezek a történetek, a klasszikusok? Oka van annak, hogy mind ismerjük őket. Azért vannak, hogy megbirkózzunk a világunkkal, a világgal, aminek nem mindig van értelme.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat