Egy jó színházi előadás esetében a színészek úgy tesznek, mintha előadás közben jutnának eszükbe a mondatok, mintha minden akkor és ott, spontán történne meg velük, és ha ezt jól és hihetően csinálják, akkor a néző is úgy tesz, mintha elhinné. Van egyfajta cinkos hazugságjáték köztük.

Kapcsolódó idézetek

1. A színház (...) a kölcsönös megtévesztésen alapszik. Az előadó úgy tesz, mintha nem saját maga, hanem másvalaki volna, a közönség meg önként aláveti magát a megtévesztésnek. Ebben a pimasz játékban mindkét fél megalázza magát, mert hagyja, hogy palira vegyék. A színész roppant sebezhető, mert hátha nem sikerül a dolog, és hiába bízik abban, hogy a közönség elismeréssel adózik ügyes hazugságának. A nézőtéren ülők érzései - mármint az, hogy ne érezzék magukat átvert hülyéknek - viszont attól függnek, elég tehetséges-e a színész. Ha a színész kellő ravaszsággal hajtja végre a dolgot, akkor mindenki nyer. Cserébe a néző körülbelül egyórányi kollektív - és ártalmatlan - varázslatot kap. Michael J. Fox
2. Csináljon úgy, mintha élne, legalább játssza meg, mint egy színész. Egy idő múlva aztán... hosszú idő múlva a játék igazivá válik. John Steinbeck
3. A vicc akkor is elsül, ha nincs poén, csak a színész úgy mondja el, mintha lenne. Ez olyankor fordul elő, amikor szöveget felejt az ember, vagy éppen magát a viccet. A néző a hangsúlyból viccnek érzi, és ugyan nem érti, de mivel az egész nézőtér nevet, azt hiszi, vele van baj. Ezért kell a sok néző, ezért jó a telt ház, mert szöktetik egymást a nézők. Sándor Erzsi
4. Ha jó a színészi játék, akkor minden izgalmas, legyen szó vígjátékról vagy drámai történésekről.
5. Az író és a színész nagyon hasonlít egymáshoz. Mindkettő történetet mesél el, néha hazudnak, néha igazat mondanak, beleélik magukat vagy elhatárolódnak tőle, sírnak vagy nevetnek, de érzéseket adnak át, és érzéseket váltanak ki. Zakály Viktória
6. Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
7. Néha el kell játszani a szerepet, még akkor is, ha éppen senki sem látja. Ezzel úgy teszünk, mintha magunk is elhinnénk azt, amit mondunk. Mint amikor a világon csak két ember tud egy titkot, de még egymás előtt is titkolóznak.
8. Ha komolyan vesszük az utat embertől emberig, lélektől lélekig, akkor az előadás a játékosok és a közönség "öszvegyalulódásával" születik meg. Ha képzeletük, érzelmeik, gondolataik egymásra épülnek, akkor az előadást nem a színház és nem a néző fantáziája csinálja, hanem együtt.
9. A színészet egyidejû mûvészet: hic et nunc. Ha jól sikerül az előadás, néhány ember lelkében bizonyára megmarad a katarzis élménye, emlékeznek rá. De a gyermekeik már nem fognak, az unokáik pedig pláne nem. Mécs Károly
10. Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra. Molnár Piroska