Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy kétszemélyes kapcsolatban szinte önmagától alakul ki az elköteleződés, sőt az izzás. Egy nagyobb csoportban előfordulhat, hogy valaki meghúzza magát vagy csak ímmel-ámmal vesz részt a dolgokban. Kétszemélyes kapcsolatban nem lehet elbújni.

🌱 Bölcsesség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Általában könnyen megmondható, mikor válik egy pár egymástól függővé: állandóan szakítanak, majd újra összejönnek. Habár a kapcsolatuk nem mûködik, az érzelmi életük és az identitásuk annyira összefonódott, hogy elengedni sem képesek a másikat.
  2. Előfordulhat, hogy két ember, aki egymásba szerethetne, pont akkor zárkózik magába, amikor megismételhetetlen esélyt kap a kitárulkozásra. Így aztán elmennek egymás mellett. Agneta Pleijel
  3. Ha két ember elkötelezi magát egymásnak, gyökeresen meg kell változtatniuk addigi, gyakran önös szándékaikat, és módosítaniuk kell minden egyéb kötődésüket is ahhoz, hogy az új személyt befogadhassák az életükbe. Norman Doidge
  4. Két embert sok minden összeköthet, de legkevésbé az ésszerûség. Inkább a vonzalom, a szeretet, az összetartozás érzése. Néha a közös rögeszme, olykor az érdekszövetség. Érzések, vágyak, indulatok, aggodalmak - például, hogy félsz egyedül. Müller Péter
  5. Az ember érezhet és mindig is fog érezni vonzalmat mások iránt, függetlenül attól, hogy boldog párkapcsolatban él-e, vagy sem. Aki mást mond, az hazudik. Értse meg, drágám, ki kell nőni egyszer az ösztönlétből, azonban ehhez bátorság, egy jó adag önbizalom és elhatározás szükséges, amit sajnos nagyon kevesen látnak be.
  6. A kapcsolatok erőfeszítést igényelnek, az már biztos. Persze muszáj, hogy két személy között legyen egyáltalán valamilyen szintû kapcsolat, ahhoz, hogy aztán dolgozni lehessen rajta. J. R. Ward
  7. A szerelem sebezhetővé tesz. Érzékeny dolog. Törékeny. És én elveszek ezekben. Ha szerelmes vagyok valakibe, hajlamos vagyok eltünedezni. Sokkal egyszerûbb néhány hónapig imádattal nézni egymásra, gyûjteni a szép emlékeket, és belsős poénokkal viccelődni, majd elmenekülni abban a másodpercben, amikor a dolgok kezdenek komolyra fordulni, majd megismételni az egész körforgást egy új személlyel. Jennette McCurdy
  8. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Popper Péter
  9. Bármi lehet két ember között: összeveszhetnek, szakíthatnak, megbánthatják egymást. Néha a megcsalás is előfordulhat. Egy nem fér bele: ha nem fölfelé néznek rád, hanem közönyösek, vagy lefelé tekintenek. Müller Péter
  10. Idővel a két különálló személy már nem csupán érdeklődik és lelkesedik a másik iránt: valóban egy párrá válnak, amikor készek feladni valamit az egyéniségükből, hogy létrehozzák azt, amit a pszichológusok közös identitásnak neveznek.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat