Ugrás a tartalomra
Egy lovat lehet úgy idomítani, hogy mire befejezzük, megnyerjük magunknak. Amennyire engedi. Egy jó ló önállóan kiokoskodik dolgokat. Látni lehet, mi lakozik benne. Nem fog egyféleképp viselkedni, amikor figyeljük és másképp, ha nem. Mindig ugyanolyan. Ha idáig sikerül eljuttatni egy lovat, aligha vehetjük már rá, hogy olyat tegyen, amiről tudja, hogy rossz. Küzdeni fog velünk. És ha rosszul bánunk vele, az olyan neki, mintha megölnénk. Egy jó ló lelke igazságos.
Kapcsolódó idézetek
-
A lovakat nem lehet úgy irányítani, ahogy az beidegződött a dolgok, a tárgyak felett. A ló akkor a legkevésbé veszélyes, ha sokat törődnek vele. Állandóan szelídíteni kell, mert ha nem, visszavadul a természetes állapotába, mint minden háziállat, és akkor nagyon veszélyes. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele, olyan érzékeket kell kiszelídíteni, eltompítani belőle, amik neki teljesen természetesek. Például hogy ne ijedjen meg. Egy menekülő állat ne ijedjen meg? Ez nagyon abszurd. Neki ezen a reflexén múlik az élete.
Kollár-Klemencz László
-
Csak az taníthatja meg lovának a nyugalmat, a fogékonyságot, a magabiztosságot és a bátorságot, aki maga is rendelkezik ezekkel az erényekkel. Az önbizalom látszatával nem lehet a lovakat irányítani. Le kell vetnünk maszkjainkat, meg kell szabadulnunk félelmeinktől és belső konfliktusainktól, csak így tehetünk szert tekintélyre lovaink előtt.
-
A lónak mindig ismernie kell a lovasát. Ha még soha nem ültél lovon korábban, a lovad érezni fogja ezt. Emberi módon kell közeledned hozzá, vagy különben soha nem fogja azt tenni, amit szeretnél. Ha pedig ő nem akarja, semmivel se tudod majd rávenni.
Jeremy Irvine
-
A ló is sok mindent megtesz, ha az ember kényszeríti rá (...), de vannak dolgok, amikre a ló nem hajlandó, még ha reggeltől estig ostorral vered is. Az ember erős, bármit megtesz.
Jirí Weil
-
Hasonló kapcsolatban állunk az elménkkel, mint lovas a lovával. A ló (az elme) néha szeretne szabadon vágtatni vagy páfrányt legelni, ezért kitépi kezünkből a gyeplőt, és közben majdnem kirántja helyéből a vállunkat. A tudatos jelenlét nyelvén mindez azt jelenti: ha megrántjuk a gyeplőt, akkor az elménk csak még jobban fog tiltakozni. De ha csak gyengéden meghúzzuk, közben csettintünk, mint a cowboyok, és még azt is hozzátesszük, hogy "hó, öregfiú!", akkor elménk fokozatosan lelassít és engedelmeskedik, végül pedig odasúghatjuk neki, hogy "köszönöm". Ha elménk el akar vágtatni velünk, és erőszakosan visszarántjuk, akkor ledob bennünket, és elnyargal. Ha empátiával fordulunk önmagunk felé, ha ellen tudunk állni a követelőző gondolatoknak, akkor viszont elcsendesedik.
Ruby Wax
-
Hogy égi ember lehess itt a földön, először is engedelmességet kell fogadnod. Mert, látod, csak az engedelmes ember vezethető. Éppúgy, mint az engedelmes állat. Ha a lovat a maga eszére bocsátjuk, nem halad jó úton. A barátoknál is mindig az okosabbnak engedelmeskedünk. Azért is állunk össze egy szerzetbe, mert tudjuk, hogy nincs olyan okos ember, akinél még okosabb ne találkozna: az okosabb vezeti, világosítja a kevésbé okosat. Ezért nagy törvény itt az engedelmesség.
Gárdonyi Géza
-
A ló dolga, hogy bizalmat sugározzon az ember felé. Azt gondolom, azok az emberek, akikben már eleve van egy kis bizalom, érzik a lovakkal való különleges kapcsolatunkat, mert a ló megbízik az emberben: hagyja, hogy a hátára üljön, és meglovagolja. Az a szerepe, hogy az ember haladjon vele és bízzon benne.
Terence Hill
-
Soha ne büszkélkedj a más kiválóságával! Ha a ló büszkélkedve azt mondaná: "Szép vagyok", - még el lehetne viselni. Te azonban, mikor büszkélkedve kijelented, hogy szép lovad van, lásd be: a ló kiválóságával büszkélkedel.
Epiktétosz
-
A ló olyan, mint egy hangszer: attól, hogy van farka, füle és sörénye, még nem szép, a szépségét az adja, ami benne van.
-
Minden ló jó valamire. Lehet belőle kocsihúzó, felvezető ló, és még mindig jó ránézni. Az ember nem vet szemétre egy egész életet, csak mert kicsit rozoga.