Egy rákos diagnózis különösen nagy stresszt jelenthet, de én úgy látom, az egész valójában nézőpont kérdése. Úgy értem, mind meghalunk, nem igaz? Lehet, hogy ma este kisétálok innen és elüt egy busz. Komolyan, senkinek sincs hatalma a fölött, hogy mikor hal meg, és ez az, ami igazán ijesztő benne, nem? Az irányítás elvesztése.

Kapcsolódó idézetek

1. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
2. Ne misztifikáljuk a rákot! Bár még mindig sokan megrettennek a szó hallatán, de ez ma már nem a halálos ítélet szinonimája. Nem tagadható, hogy sokan meghalnak miatta, de egyre többen nem halnak meg, hanem meggyógyulnak. Aki pedig kap egy daganatos diagnózist, annak az ijedtség után vagy a fizikai és lelki hullámvölgyeket leszámítva nem azzal telik minden perce, hogy ezzel foglalkozzon. Attól még, hogy rákos vagyok, még élnem kell, dolgoznom kell, be kell vásárolni. Lehet, hogy sírok, de nevetek is: sokszor épp a humor, akár a morbid humor az, ami segít elviselhetővé tenni a terheket. A rák nem ír felül mindent. Bánfalvi Eszter
3. A katasztrófa minden percben beüthet. Az, hogy egy hipochonder hetvenötször elmegy az orvoshoz olyan panaszokkal, amelyeket ő a rák tüneteinek vél, nem zárja ki, hogy hetvenhatodszorra rákot diagnosztizáljanak nála. Ha a halál, a betegségek és a balesetek kevésbé misztikus kockázatait vesszük, nagyon valószínû, hogy életünk folyamán valami szörnyûség történik velünk. Az az igazi téveszme, ha biztonságosnak tartjuk a világot. Roland Paulsen
4. Sok rákos beteggel dolgoztam, és nagyon szomorú dolog, de gyakran úgy rémlett nekem, hogy olyan ez, mint amikor valaki elhatározza az ötvenedik emeleten, hogy kiugrik az ablakon, hogy elege van az életből, fölösleges már élni. Tehát kiugrik az ötvenedik emeleten, és elkezd zuhanni. De mondjuk, a huszonötödik emeletnél azt mondja, hogy jaj, mégis élni akarok! Ez az, amikor az orvosok azt mondják, hogy rákos vagy. Én ott a huszonötödik emeletnél kezdek esni velük, és akkor beszélgetünk. Esetleg lelassul az ember, és esetleg bele tud valamibe kapaszkodni a tizedik emeletnél, és akkor ott tud lógni egy kicsit. De néha már akkora a lendület, hogy senki sem tudja elkapni. Hogyha az ötödik emeletnél jön rá, hogy jaj, nem akartam meghalni, hát akkor már túl késő. Feldmár András
5. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tûnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét. Georg Klein
6. Úgy gondolkodunk akár a halálról, akár a betegségről, akár a visszafordíthatatlan betegségről, hogy az nem az enyém, az másé. Szerintem kell ahhoz egyfajta élettapasztalat vagy kor, hogy az ember bekalkulálja azt, hogy halandóak vagyunk, és bármikor elkaphatunk egy olyan betegséget, amit nem tudunk visszafordítani.
7. Viszonylag fiatal korunk óta valamennyien tudjuk, hogy egyszer mindenkinek meg kell halnia, még nekünk is. Más kérdés, hogy saját halálunkat azért igazából nem tudjuk olyan mértékben el is hinni, hogy számoljunk vele, mint realitással, és sorsunk alakításakor a tekintetbe veendő tényezők egyikeként tartsuk szem előtt.
8. Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos
9. Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
10. A tudat, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköz, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden - minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem - szertefoszlik a halál színe előtt, csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni, az egyik legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy azt gondoljuk, van vesztenivalónk. Steve Jobs