Ugrás a tartalomra
Egy sérelem mindaddig láthatatlan marad, míg senki sem emlékszik rá, míg senki sem beszél róla nyilvánosan. A külső szemlélő számára az áldozat nem áldozat, az elkövető nem elkövető, tehát mindkét felet félreismeri, mert egyikük szenvedése, illetve a másik erőszakos tette számára láthatatlan marad. Kétszeresen is igazságtalanság történik tehát: egyszer akkor, amikor a bántalmazás megesik, másodszor pedig akkor, amikor nem vesznek róla tudomást.
Kapcsolódó idézetek
-
A bûn olyan, hogy csak akkor válik bûnné, ha valaki elmondja. Amíg senki nem tud róla, addig olyan, hogy nem történt meg. Hiába vannak a bûnnek vesztesei, akik magukban hordozzák ennek a bûnnek az emlékét. Egyedül még a bûn sem bûn.
Háy János
-
Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. Annak megmarad a nyoma, így az emberek legalább sajnálnak érte. A szavaktól az ember csak megbolondul. A sebek láthatatlanok. Senki nem törődik vele. A valódi sebek százszorta gyorsabban gyógyulnak, mint a sértések.
-
Aki egyszer igazságtalanul cselekedett, nagyon igyekszik, hogy többé ne legyen senkivel igazságtalan. Egészen addig, amíg ha akar, sem tud már egyetlenegy embernek sem ártani. Ha egyszer igazságtalan voltál, a legnehezebb újra megbékélni önmagaddal.
-
Ha megbánt egy másik ember, elfelejtheted az igazságtalanságát, ám amikor te bántod meg őt, mindig emlékezni fogsz rá.
Kahlil Gibran
-
Azt hittem, az erőszak a kiabálásban, az ütésekben, a háborúban, a vérben van. Most már tudom, hogy az erőszak a csöndben is van, hogy szabad szemmel néha láthatatlan. Erőszak az idő, ami befedi a sebeket, erőszak a napok kérlelhetetlen láncolata, a visszafordulás lehetetlensége. Erőszak, ami kicsúszik a kezünkből, ami hallgat, nem mutatkozik, erőszak az, amire nincs magyarázat, ami örökre átlátszatlan marad.
Delphine de Vigan
-
Az igazság néha túl fájdalmas ahhoz, hogy fény derüljön rá, néha jobb eltemetni jó mélyre és megfeledkezni róla. Jobb úgy vérezni, hogy senki sem látja, nem igaz? Mert így nem tud róla senki, nem foglalkozik vele senki, és nem is emlékeztet rá senki.
-
Mindenki tett olyat, amivel megbántott valaki mást, vagy cselekedett önző módon, amivel másoknak okozott fájdalmat, de ezt nem mindenki látja be. A legrosszabbak azok, akik elismerik, hogy ártottak másoknak, de nem mutatnak megbánást.
-
Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.
William Paul Young
-
Az a legfurcsább dolog mások ócsárlásában, hogy az elkövető mindig azt hiszi, hogy ettől az áldozat fog rosszabb színben feltûnni. Ám ha valaha is voltunk már tanúi ilyen szituációnak, akkor biztosan tudjuk, hogy ez nem így van. Mindig az elkövető tûnik rosszabbnak.
-
Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: "Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!"
Rakovszky Zsuzsa