Ugrás a tartalomra
Egy szegény, szerencsétlen, nyomorult lány szíve az a spongya, amely a legmohóbban telik meg a szerelemmel, száraz spongya, rögtön megdagad, mihelyt az érzés egy csöppje hull reá. Udvarolni egy fiatal nőnek, aki az elhagyatottság, a kétségbeesés, a szegénység állapotában leledzik, és nem is sejti a leendő gazdagságát, annyi, mint kézben tartani az összes adut, ismerni a lutriszámokat, vagyis biztos értesülések birtokában játszani a tőzsdén.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerencsével ugyanis úgy áll a dolog, hogy udvarolni kell neki. Meg kell győzni, el kell csábítani; és csak lassan lehet becserkészni, nehogy gyanút fogjon. Annyira törékeny és szeszélyes, hogy minden apróság számíthat. Az is, hogy mit vesz fel az ember. Hogy az utca melyik oldalán megy, hogy milyen dalt fütyül útközben, vagy hogy az ablakon kinézve mennyi madarat lát meg.
-
Szomorú, amikor a szerelem felhígul, elveszti a lendületét, és szegényes, közhelyes ábrándozássá válik.
Jens Liljestrand
-
A szerelem szó sérült,
nem okos és nem buta,
csak szomorú és megszégyenített,
eltakarja az arcát és halkan zokog,
megraboltuk, kiüresítettük
és megfeledkeztünk tartalmáról.
-
Sóvárgás és elfojtott vágyódás... olyan, mint árral szemben úszni a folyón, vagy nem rendezni a számlát, amit az élet benyújt. Kész pokol, bíborban izzó a heve. Bádogtálból készült jövő ígérete. Szenvedély, mely elmennem nem enged, boldogság, mely csapdába ejtett, sőt, talán egy nagy hiba, balga és ostoba.
-
Ingerlő vágy ûzi valami meghatározatlan felé, ami csillapíthatná magányát és szomorúságát; egy szép nőnek szeretné kiönteni a szíve zavaros fájdalmát, egy nőnek, mindegy, hogy kinek, csak gyöngéd megértéssel találkozzék.
Nagai Kafú
-
A szerelem, tudjuk, szerencsétlen, vak lény, akinek ráadásul se hallása, se szava, s csak találgatások, sejtések, a beteg idegek irányítják. Szánalom nézni, hogyan tapogatózik, tévelyeg, botladozik, hogyan keres valami támaszt, ami bizalmatlan ügyetlenségében megsegíthetné.
Alphonse Daudet
-
Ha már elért valamit az ember, hát jól vigyázzon rá, mert sokkal könnyebb elveszíteni, mint megszerezni. A vagyon nyújthat ugyan változatos, izgalmakkal teli életet, de az még nem boldogság. A szürke élet, a munka, a megértő asszony nyugalmat jelent, felhőtlen eget, és a csöndes polgári élet mélyén forró parázs izzik. A szeretet parazsa.
-
Mi kormányozza a szívet? A szerelem? Mi sem bizonytalanabb. Azt lehet tudni, milyen szenvedni a szerelemtől, de azt nem, mi a szerelem. Most megfosztottság, megbánás, üres kéz. Szárnyaszegett lettem; a szorongás maradt nekem. Pokol, ahol minden a mennyre emlékeztet. Mégis pokol. Ami ürességet támaszt bennem, azt életnek hívom és szerelemnek. Kezdet, erőszak, szakítás, világa hunyt, megszakadt szív, sós ízû könny, sós ízû szerelem.
Albert Camus
-
A lány szerencsétlenné válik ebben a társadalomban, ha megtagadja a szerelmet; és szerencsétlenné válik, ha átadja magát a szerelmi vágynak. Az asszony boldogtalanná válik, ha becsületes és becstelenné válik, ha boldog. Nem pokol-e az az élet, amelyben boldog csak akkor lehetsz, ha megtalálod a nőt, aki szeret és akit szeretsz; (öt másik ember békességén keresztülgázolsz érte) és ugyanakkor megnyered a főnyereményt.
Aszlányi Károly
-
A fiatal embernek elég, ha olyan asszonnyal kerül össze, aki nem szereti, vagy aki túlságosan szereti, hogy egész élete kizökkenjen a kerékvágásból. A boldogság kiszívja erőinket, a boldogtalanság pedig erényeinket csapja agyon.
Honoré de Balzac