Ugrás a tartalomra
Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember miben és hogyan hal meg. (...) Az orvostudomány és az egészségügy Magyarországon is van olyan szinten, hogy egész súlyos állapotú embereket sokáig életben tartsanak, de az szerintem senkinek nem lehet a célja, hogy méltatlanul fejezze be az életét, évtizedeket ajándékozzon a nem cselekvésnek, a kiszolgáltatottságnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az orvostudomány nemcsak arra való, hogy késleltesse az amúgy is elkerülhetetlen véget. Sokkal több annál, az életet akarja jobbá tenni. Ha egy egészséges ember meghal, nem számít... sokat. Ha egy félkegyelmû hal meg, az egyenesen jó; de ha felfedezzük, mit kell tenni a megfelelő miriggyel, hogy a félkegyelmûből normális emberi halandót faragjunk, úgy, hogy helyreállítjuk a pajzsmirigymûködését, ez, véleményem szerint, már számít valamit.
Agatha Christie
-
Akármit teszünk is, annak az a célja, hogy folytassuk az életet. Az a célja még az éhségnek, még a betegségnek is; vannak, akik belehalnak, de a többi szívósabb lesz.
John Steinbeck
-
Ha már az ember nem akar semmit, akkor meghal. Szerintem ez tart minket fiatalon is, hogy még kitûzünk magunk elé célokat, terveket, azokat megvalósítjuk... és egyébként teljesen mindegy, hogy mi az.
-
A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
-
Se szavainkkal, se gondolatainkkal, se tetteinkkel ne ártsunk senkinek, senki életét, épségét, biztonságos létét ne bántsuk, ne rövidítsük meg. Sem embertársamat, se önmagamat nem szabad meggondolatlanul veszélyeztetni, betegségnek kitenni. Az életet tisztelni kell, bármilyen formájában is jelenik meg.
Böjte Csaba
-
Aki akar élni, aki akar harcolni a túlélésért, az higgyen abban, hogy a betegség nemcsak a kórokozóktól függ, hanem tőle is. Ha mindent megteszünk azért életmódunkkal jó lelki és testi állapotban, hogy élhessünk addig, amíg a lehetőségeink megengedik, annak sokkal jobb az esélye, mint aki feladja.
Czeizel Endre
-
Nem azt tanították nekünk, hogy megőrizzük az emberek egészségét, hanem azt, hogy kezeljük a betegeket. Ez jó, ezt továbbra is folytatnunk kell, mert mindig lesznek, akik megbetegszenek. De legalább ilyen alaposan kellene azt is tanulnunk, hogyan tartsuk egészségesen az embereket azzal, hogy szûrjük a kockázatokat, az életmódot, a táplálkozást stb. Így mindenkit személyesen tudnánk optimalizálni, hogy a legjobbat hozhassa ki magából.
Servaas Bingé
-
Az is egy lehetőség, hogy semmit nem csinálunk. (...) Nem kell mindenáron meghosszabbítani az életet.
-
Az a baj (...), hogy mindenki nagyon is sokat foglalkozik mások betegségeivel. Azt hiszik, hogy ha valaki elmúlt ötvenéves, annak már feltétlenül meg kell halnia agyvérzésben vagy infarktusban vagy valami effélében. Üres locsogás! Ha valaki azt mondja, hogy semmi komoly baja, szerintem úgy is van.
Agatha Christie
-
Úgy gondolkodunk akár a halálról, akár a betegségről, akár a visszafordíthatatlan betegségről, hogy az nem az enyém, az másé. Szerintem kell ahhoz egyfajta élettapasztalat vagy kor, hogy az ember bekalkulálja azt, hogy halandóak vagyunk, és bármikor elkaphatunk egy olyan betegséget, amit nem tudunk visszafordítani.