Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egyedül feküdtem le, miután otthagytam egy férfi meleg ágyát. Egy férfiét, aki szeretett, és akit szerettem. Egy férfiét, aki emiatt többé nem vette fel a telefont. Egy férfiét, aki, miután tizenhárom éven át próbált megismerni és megérteni mindent velem kapcsolatban, ezen a ponton feladta, és már meg sem akart ismerni.

Cecelia Ahern
🔮 Jövőkép 🌸 Tavasz
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.
  2. Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék. Jeffrey Eugenides
  3. Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta és mennyire szeretem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velünk és az életünkkel -, amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik.
  4. Volt szeretőm, ellenfelem, pasim, haverom (...). Eleget próbáltam ahhoz, hogy tudjam, hosszú távon egyik sem fog mûködni. Nem tudtam megnyílni előttük. Nem érdekelt eléggé a dolog, nem akartam eleget adni és kapni. Amit ezek a férfiak nyújtani tudtak volna, nem kellett, és ők nem értették meg, mire van szükségem. Cecelia Ahern
  5. Mindössze arra emlékszem, hogy rémesen megbántottam. Voltaképp sosem adtam rá magyarázatot, hogy miért nem találkozhatunk többé, csak egy reggel eljöttem a lakásából, aztán nem válaszoltam a hívásaira, és tökéletesen megszakítottam vele minden kapcsolatot.
  6. Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Õ AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte! Müller Péter
  7. A fogadalmam, hogy szeretni fogom a férjemet, elszáll, mintha soha nem lett volna. Lehet, hogy nem is volt. Nap mint nap újra álmodozáson kapom magam arról, hogy elköltözöm, egyedül élek. Elönt a szégyen, ahányszor erre gondolok, de lassan kezdem elfogadni, hogy ez az, amire vágyom. Péterfy-Novák Éva
  8. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem - reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.
  9. Minden reggel egyedül ébredek, nélküle fekszem, sötétek a fellegek. Elment ő tőlem, messze jár.
  10. Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áramütött, hideg és- meleglelt lettem. Vavyan Fable
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat