Ha nem vagy mellettem, ha nem birtokolhatlak és érezhetlek a közelemben - úgy érzem, elveszítettelek. És mégis, látod, az történt velem, réges-régen, hogy életem legnagyobb szerelme elhagyott. Iszonyúan fájt. Majdnem utánahaltam. Fájt a hiánya, szüntelenül fájt, mint egy gyógyulatlan seb, de azt mondtam magamnak: Ha Õ AZ, akkor visszajön. Ha nem, akkor felejtsd el, nem kár érte!

Kapcsolódó idézetek

1. Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat - azt az életet, amit választottam. Stephenie Meyer
2. El kellett mondanom, ami a szívemet nyomta. De most, hogy elmentél, már nem tudom, jól tettem-e, hogy azt mondtam, nem vagyok biztos az irántad táplált érzelmeimben. Azt érzem, hogy ragaszkodom hozzád. Ezt az is bizonyítja, hogy ebben a pillanatban is hiányzol, de ugyanakkor... úgy érzem, mint pár, már nem mûködünk. (...) Ha arra gondolok, mi lenne, ha nem látnálak többet, az nagyon fáj, és bizonyos értelemben meg akarlak tartani. Fogalmazhatnánk úgy, hogy mint barátot, de ez a szó túl gyenge. Te vagy az az ember, aki a legközelebb áll hozzám a világon. Francois Lelord
3. Eddig mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad. De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Õrülten szeretlek, és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni, csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és legfőképp nem akarok felejteni. Margaret Mitchell
4. Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvû morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. Müller Péter
5. Ha fáj, hogy nem vagyok ott, gondolj rám, a közösen eltöltött időre. De sose merülj el a fájdalmadban, mert nem éri meg. Élj, kicsim! Élj, hogy majd a végén azt mondhasd, minden pillanat megérte.
6. Régen nem hittem volna, hogy elmúlhat ez a szerelem, De mégis megtörtént, sajnos, most az érzéseim keresem, Miket érted éreztem egykor, neked adtam az életem, És hittem, ha majd nem leszel, többé én sem létezem.
7. Ha szeretsz valakit, aki nem szeret: felejtsd el. Még akkor is, ha az a valaki a férjed, a feleséged vagy az anyád. Bocsáss meg neki, de felejtsd el, szegényt. Tudom, hogy fáj - néha egy életen át -, de menj tovább! Müller Péter
8. Nem voltak kérdések, nem volt holnap. Csak mi ketten léteztünk. Hálás voltam a sorsnak, hogy rád találtam. Olyan ösztönösen, olyan tisztán szerettelek. Aztán mégis el kellett, hogy veszítselek. Iszonyatosan fáj a hiányod. Bármi, amit nélküled teszek, csak pótcselekvés, hogy elteljen az idő. Már soha többé nem fogok tudni úgy mosolyogni, mint ahogy rád.
9. Mi lesz, ha megbánt? Mi lesz, ha elhagy? Mi lesz, ha meghal? Nem tudnám elviselni. Ezért rövidre zártam, nehogy megtörténjen. És mondjak valamit? Ez volt életem legeslegnagyobb baklövése. Te most ugyanezt a hibát akarod elkövetni, és átkozott legyek, ha végignézem. Kockáztatni kell (...), muszáj. Én nem tettem, és nézz rám, boldogtalan vagyok, árnyéka vagyok önmagamnak. Ez nem azt jelenti, hogy sosem fog megbántani, de azt garantálom, hogy bármennyire is fog fájni, soha semmi nem lesz fogható ahhoz a fájdalomhoz, amit a megbánás okoz. Hidd el, én megtapasztaltam mindkettőt. A fájdalom semmi a megbánáshoz képest, amit nap mint nap érzek. Ne menekülj el!
10. Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Paulo Coelho