Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Miért is ragaszkodtam ennyire ehhez a férfihoz, aki nem is érzett semmit irántam? Mintha egy százéves kapcsolatnak lenne vége. Vagyis nem. Már a legelejétől tudtam, hogy semmit sem jelentek neki (...). Inkább olyan ez, mintha száz évig aludtam volna. Hagytam, hogy édes szavakat suttogjon a fülembe, hogy bármikor ágyba vigyen. És úgy kapaszkodtam belé, mintha el akartam volna hitetni magammal, hogy tényleg belém szerethet, pedig tudtam, hogy igazából ez lehetetlen. De végre felébredtem.

🔮 Jövőkép 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egyedül feküdtem le, miután otthagytam egy férfi meleg ágyát. Egy férfiét, aki szeretett, és akit szerettem. Egy férfiét, aki emiatt többé nem vette fel a telefont. Egy férfiét, aki, miután tizenhárom éven át próbált megismerni és megérteni mindent velem kapcsolatban, ezen a ponton feladta, és már meg sem akart ismerni. Cecelia Ahern
  2. Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok. Maggie Stiefvater
  3. Annyit szenvedtem, a szívem már annyit vérzett azon az ezer és egy éjszakán, amikor fölriadtam, és vártam, hogy megcsörrenjen a kulcs a zárban, belépjen a szobába (...), lefeküdjön mellém, és ne szóljon egy szót se. Megfogadtam, hogy ha ez valóban bekövetkezik, nem fogok kérdezni semmit, csak megcsókolom, azt mondom neki, hogy "szép álmokat, szerelmem", és másnap együtt ébredünk, kézen fogva, mintha ez a rémálom soha nem történt volna meg. Paulo Coelho
  4. Sokszor, ha rosszul aludtam és felébredtem, közelebb húzódtam, és veled aludtam vissza. Te mit se tudtál róla. Csak sóhajtottál vagy arrébb fordultál az ágyban, én pedig úgy helyezkedtem, hogy a kezem, a lábam, mindegy, csak valamim hozzád érjen. Nem szerettem távol lenni otthonról. Ha tehettem, minden vidéki vagy külföldi utat elkerültem. Nem tudtam pihentetően, feltöltődve aludni nélküled. A soron következő naphoz te kellettél. Ha úgy tetszik, éjszaka vettem magamhoz az adagomat, belőled. Légrádi Gergely
  5. Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit! Hermann Hesse
  6. Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem. Hirtelen megtaláltak a szavak, melyek már-már kifejezhették volna érzelmeimet, és a merszet sem nélkülöztem, hogy elmondjam. Utánaszámoltam, milyen régen öleltük egymást. Ezer év előtti együttlétünk ízei eláradtak bennem, s villamosszékerővel ráztak meg; e rengéstől egy megapolisz porrá omlott volna. Dühödten kikértem magamnak a szerelmi függést. Vavyan Fable
  7. - Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek. - Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
  8. Már egy hónapja semmi hírem sincs felőled. (...) A két kezem közé kell fognom a fejem éjjel és nappal, üres és túlterhelt óráimban egyaránt, hogy meggyőzzem magam róla, hogy valóban létezel valahol, és egy napon majd visszajössz hozzám, megérintesz a kezeddel, elsimítod a ráncaimat, a félelmeimet. (...) Tudd, hogy egész életemben várni foglak, még akkor is, ha öreg leszek, és semmire sem fogok emlékezni. Consuelo de Saint-Exupéry
  9. Nem próbált meg közeledni hozzám, vagy szóba elegyedni velem, és én sem engedtem volna meg, ha eszébe jut is. De a szívem sóvárgott utána. Önző módon örültem, hogy nem nősült meg, mert ha így tesz, nem gondolhattam és álmodozhattam volna róla, hiszen az helytelen lett volna. Lehet, hogy így is ostobaság volt, de úgy éreztem, szükségem van valamire, ha csak buta ábrándokra is, hogy kitöltsék az életemet. Lucy Maud Montgomery
  10. Azon tűnődtem, vajon van-e értelme egy kudarcba fulladt szerelemnek? Ami eltűnik, az egyenlő valamivel, ami soha nem is létezett? De most már tudom, hogy van - itt volt az értelme. Mert a szívet tépő fájdalom ellenére boldog vagyok, hogy beléd szerethettem.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat