Ugrás a tartalomra
Egyes dolgokat úgy tárol az agyam, mint egy mikrofilm a kicsinyített képeket. Csak ki kell vetítenem, ki kell nagyítanom a mikrofilmet az agyamból, máris előttem a kép olyan élesen, olyan tisztán és valóságosan, hogy szinte a két ujjam közé csíphetném, mintha most kaptam volna a kezembe az eredetit, amiről készült.
Kapcsolódó idézetek
-
A szemem nem egy fényképezőgép, ami csupán papírra vetíti a színeket. Nem, a szemeim azt látják, amit az agyam látni enged, és az állapotomnak megfelelően formálják át a valóságot.
Kilian Jornet
-
Az agy nem egy összefüggő videofelvételt rejt, inkább fotókat, ám a fotók közötti teret magától tölti ki. Ennek eredményeképpen sokkal könnyebben keletkeznek hamis emlékek, mint ahogy azt képzelnénk. Vannak események, amelyekre meg mernénk esküdni, hogy így vagy úgy történtek... pedig a valóság teljesen más.
Jodi Lynn Picoult
-
Kétfajta vizuális emlékezet létezik: az egyik, amikor az ember nyitott szemmel, ügyesen újrateremt egy képet elméje laboratóriumában (...); és a másik, amikor az ember hunyt szemmel azonnal életre hívja szemhéján a szeretett arc tárgyilagos, tökéletes optikai mását, egy természetes színekben pompázó szellemecskét.
Vladimir Nabokov
-
A barátom volt. Megosztottuk egymással a titkainkat. Megértettük egymást. És mégis halványult már az emléke. Az agyam találomra takarít a benne tárolt élmények között, egyeseket végleg kitöröl, másokat tetszés szerint módosít.
-
Emlékezetünk tünékeny és szelektív, azt őrzi meg, ami neki tetszik. Nem azt mondom, hogy csak a jót és kellemest. Az álomhoz hasonlóan az események csuszamlós áramlatából kiragad bizonyos részleteket - időnként apró, látszólag jelentéktelen részleteket -, elraktározza valahol mélyen, majd egy adott pillanatban felszínre hozza őket. Akárcsak az álom, az emlékezet is valamilyen értelemmel igyekszik átitatni az eseményeket.
Aharon Appelfeld
-
Az emberek tévesen úgy vélik, hogy a memória olyan, mint egy kamera vagy egy iratszekrény. Ha emlékezni akarsz valamire, csak kikeresed, és már előtted is van. Csakhogy az emlékezet nem így mûködik. Az emlék nem egy változatlan dolog, hanem folyamat. Az emlékek mentális konstrukciók, az itt és most rekreációi, amelyekre nagy hatással vannak a jelenlegi elképzeléseid is.
Meik Wiking
-
Ha valami klassz dolog történik velem, velünk, megpróbálom eltenni. Nem tudom pontosan, hogy kell, mindenesetre úgy próbálok rá gondolni, mintha lefotóznám, mintha megjegyezném a részleteket. Bármit, amit érzek, látok, hallok éppen akkor. Aztán már csak annyi marad, hogy bízom benne, ha kell, előjön magától. Vagy előhívom.
Légrádi Gergely
-
Fontos, hogy az embernek mindenről legyenek képek a fejében. Akkor is, ha ezek a képek nem igazak. És persze általában nem igazak.
-
Előfordul, hogy amire vágysz, ott van az orrod előtt. Csak ki kell nyitnod a szemed, hogy észrevedd.
Meg Cabot
-
Elég egy mozdulat, valamilyen rég elfeledett illat, egy tárgy, egy ágroppanás, a szélnek a zizzenése, s az emlék felüti fejét, ránk néz, és olyan üdén, vidáman vagy szomorúan valódi, mint a jelen minden valósága.
Fekete István