Egyesek csodálatos dolgokat tesznek, egyszer vagy kétszer az életük során adnak valamit másoknak - szabadságot, egy reménysugarat. Mindenki máshogy méri a boldogságot. Ha mindenki lekerülne egyszer a létezés legalacsonyabb fokára, nem értenénk talán jobban meg, mi is a boldogság?

Kapcsolódó idézetek

1. Ki tudja mérni a boldogságot? Csak mi magunk, magunknál. Túl alacsony? Vegyünk egy másik mércét vagy hasonlítsuk magunkat azokhoz, akik a boldogságlétra alacsonyabb fokán állnak! Ahogy a státusznál, úgy itt is, mindig vannak felettünk és alattunk is. Nézzünk tehát lefelé, az biztosan segít. Csak nehogy tériszonyunk legyen!
2. A boldogság nem egy kábítószeres lebegés, ami bizonyos ideig tart és ha vége, akkor újabb dózist adunk magunknak. Az ember boldogsága az, ha tud értelmes dolgokat csinálni, ha számítanak rá, ha valamiért fontos valakiknek, ha... nem akarok túl hangzatos szavakat használni, de ha emberként tud élni az emberek közt, az önmagában véve nem lebecsülendő, ezt már majdnem nevezhetjük boldogságnak is. Szörényi Levente
3. Sohasem hittem, hogy a boldogság az élet alapvető mércéje és végcélja. Sőt egyre inkább úgy gondolom, csak akkor érhető el, ha nem maga a végcél. Csak azok boldogok, akiknek a boldogságon kívül más céljuk is van: mások öröme, az emberiség sorsának jobbítása, vagy akár valamilyen mûvészi tevékenység vagy cselekvés, amelyet nem eszköznek, hanem önmagában is ideális célnak tekintenek. Valamilyen más célt követve, az odavezető úton találjuk meg a boldogságunkat. John Stuart Mill
4. Gondolkoztam ezen a "legyünk boldogok" dolgon, és úgy érzem, hogy az emberek akkor érzik elveszettnek magukat, amikor azt hiszik, a boldogság az életcéljuk. Mindig úgy gondoljuk, hogy egy nap majd boldogok leszünk. Megszerezzük az autót, megkapjuk azt az állást, vagy azt a bizonyos személyt, aki helyrehozza az életünket. De a boldogság csak egy állapot, egy bizonyos hangulat, nem úti cél. Olyan, mint amikor fáradt vagy éhes vagy. Nem állandó. Jön-megy, és ez így van rendjén. És szerintem ha így gondolnának rá az emberek, akkor sokkal többször találna rájuk a boldogság.
5. Azt mondják, mindenki életében előfordul egyszer-egyszer egy tökéletes pillanat, a béke és harmónia megtapasztalása, mint például amikor lenéz az Eiffel-torony tetejéről, vagy egy hullócsillagot bámul fent az égbolton. (...) Ezeket a pillanatokat úgy képzelem el, mint az életutunk teljes hosszán szétszórt darabkákat vagy szilánkokat. Ha valaki valahogy össze tudná őket gyûjteni, akkor kapna egy tökéletes órát vagy akár egy tökéletes napot. És azt hiszem, abban az órában vagy azon a napon közelebb kerülne a titokhoz, hogy mit is jelent embernek lenni. Olyan lehet, mint egy pillanatra meglátni a mennyországot. Daniel Tammet
6. Néha a boldogsághoz nem pénz, siker vagy hatalom kell. Néha a boldogsághoz elegendők a jó barátok, a család, és az egyszerû élet méltósága.
7. Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne. Theodore Dreiser
8. Olykor elég egy napsugár. Egy kedves szó. Egy köszönés. Egy simogatás. Egy mosoly. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy boldoggá tegyük azokat, akik körülöttünk élnek. Akkor miért nem tesszük ezt?
9. A boldogságot nem lehet számokkal vagy adottságokkal mérni. Az vagy van, vagy nincs, és minden azon múlik, észrevesszük-e a közeledtét vagy a jelenlétét, felismerjük-e időben az utat, amelyik odavezet hozzá. Stella Mae
10. Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig, de csak egyszer, egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerûen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a csendes beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerûen méltatlannak bizonyultunk az adományra. Michel Houellebecq